POLITIKA

Miután jövőre már kötelező a nyelvvizsga az egyetemi felvételihez, kiderült, hogy tíz évig titkos a kormányzati nyelvstratégia

Az EMMI szerint döntéselőkészítő anyagról van szó, így nem nyilvános. A középiskolai tanárok összesen 3 százaléka gondolja, hogy megvannak a szükséges feltételek a nyelvoktatásban.

erdelyip
POLITIKA

Vári Attila exvízilabdázó lesz a Fidesz polgármesterjelöltje Pécsen

Páva Zsolt nem indul, az ellenzék beáll egy független jelölt mögé.

Uj Péter
POLITIKA

Papíron 14 milliárdot ér a fideszes médiaalapítvány, amely ajándékba kapott 476 médiaterméket

A nagylelkűség és önzetlenség szinte hihetetlen példái ezek.

Urfi Péter
politika

MTA: Ha ezt a törvényt így elfogadják, alapvető értékek veszhetnek el

Az akadémia közleménye végigveszi, hol kellene változtatnia a tegnap benyújtott törvényen, hogy ne sérüljön a tudományos kutatás szabadsága.

Urfi Péter
POLITIKA

Semjén Zsolt törvényjavaslatának köszönhetően több tévéreklám jöhet főműsoridőben, és pornót is lehet majd sugározni

Váratlan húzással álltak elő a kereszténydemokraták.

erdelyip
Média

Európai Bizottság: Magyarország költségvetési pályája jelentősen eltért az előírttól

Brüsszel figyelmeztetést küldött, mert az ország tartósan eltér a középtávú költségvetési hiánycéltól, a nettó elsődleges államháztartási kiadások nominális növekedése nagyon meghaladta a referenciaértéket.

Herczeg Márk
POLITIKA

Hadházyék 680 ezer aláírást gyűjtöttek össze az Európai Ügyészség mellett

A független képviselő szerint a kormány már nem érvelhet azzal, hogy a magyarok elutasítják a csatlakozást, hiszen a közvélemény-kutatások is megerősítik, hogy a többség csatlakozás-párti.

Herczeg Márk
POLITIKA

26-szor kell helyreigazítania magát a köztévének a Czeglédy Csabáról tett valótlan állítások miatt

Elunják már a nézők a végére.

Urfi Péter
politika

Sallai Róbert Benedek közleményt adott ki arról, hogy senkinek semmi köze hozzá, de hivatalosan is kilépett az LMP-ből

Azt írta, „ehhez az identitászavaros, ungárpetikés LMP-hez” már semmi köze.

Herczeg Márk
POLITIKA

Orbán megnyugtatta a mianmari kormányfőt, hogy elutasítjuk a demokráciaexportot

A megbeszélésen elhangzott, hogy Mianmar és Magyarország számára az illegális migráció jelenti az egyik legnagyobb kihívást, és mindkét helyen felmerült az egyre növekvő muszlim népességgel való együttélés kérdése.

Herczeg Márk
POLITIKA

Kövér: A liberális elit a kommunizmus iránti nosztalgiája nevében tömegmanipulációs módszerekkel bomlasztja a közösségeinket

A magyar Országgyűlés elnökének a jelek szerint pihennie kéne, helyette Varsóban arról beszél, hogy Európában egyes politikai erők és a mögöttük álló erőcsoportok „ugyanolyan erőszakos népboldogító politikát kívánnak folytatni, immáron a totalitárius vonásokat mutató liberalizmus nevében”, mint annak idején a szocializmus építésének jegyében.

Herczeg Márk
politika

Orbán egy üveg jófajta borral köszöntötte fel a 70 éves Schuster Lórántot

A miniszterelnök nem a buzizásaiért, a cigányozásaiért és a zsidózásaiért, hanem a P. Mobil slágereiért hálás a volt MIÉP-es politikusnak.

Herczeg Márk
politika

Egy legenda távozik a fideszes politikai élmezőnyből: Hegedűs Zoltán visszavonul

Ő volt az a fideszes jelölt, aki helyett, miután Márki-Zay Péter fölényesen legyőzte a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson, a vereség éjszakáján tartott sajtótájékoztatón inkább a város igazi ura, Lázár János akkori miniszter válaszolt a kérdésekre.

Herczeg Márk
POLITIKA

A kormány korlátozhatja a cégadatok megismerését

Olyat rejtettek a költségvetési salátatörvénybe, ami alapján fizetősek lesznek a cégadatok, és havonta csak meghatározott alkalommal lehet azokat megnézni.

Herczeg Márk
politika

A CEU szolidaritást vállal az MTA-val

Üldözöttek egymás közt.

Király András
politika