POLITIKA

Révész Máriusz idei átadást ígért, de még egy méter sem épült meg a Budapest-Balaton kerékpárútból

Hamarabb lesz a Balatonnál Giro d'Italia, mint bicikliút.

Botos Tamás
politika

A volt finn nagykövet szerint „Magyarország az egyik legkorruptabb ország az Unióban”

Petri Tuomi-Nikula az írta, hogy „demokrácia, abban a formában, ahogyan az Nyugaton létezik, már nincs Magyarországon”.

Botos Tamás
POLITIKA

Még egy téma sem zavarta össze annyira a kormánymédiát, mint a közelgő klímakatasztrófa

Bár Orbán is azt mondta, hogy az egész bolygót fenyegető veszély csak globális szinten kezelhető, a kormánypárti véleményvezérek a balliberális erők erőlködésének látják a „klímahisztit”.

Herczeg Márk
politika

Az akadémiai kutatóhálózatok új vezetője uszítással vádolta azokat, akik ellenezték a kinevezését

Maróth Miklós úgy érzi, hogy kvázi halállal fenyegetik, de ez csak növeli a munkakedvét.

Czinkóczi Sándor
TUDOMÁNY

Harangozó Tamás megpróbálta megtudni, hogy kinek vásárol 82 milliárd forintért gépjárműveket a kormány

Nem járt sikerrel.

Király András
POLITIKA

Kövér László a fény városában: egyes érdekcsoportok, tudatmegszállás, kifosztás, uralás, gátlástalanság

A kormányerő legijedtebb politikusa Mátészalkán rémísztette halálra közönségét.

Uj Péter
POLITIKA

A hungarista vezér amiatt panaszkodik, hogy ha ugyanazt mondja, amit 10 vagy 20 éve mindig, ma rásütik, hogy fideszes

Domokos Endre János, az egykori Pax Hungarica vezére szerint a hungarizmust tekinthetjük úgy, hogy hibernálva van, mert Orbán mellett egy hungarista jellegű mozgalomnak nincs mozgástere.

Herczeg Márk
POLITIKA

„Több pénzt akartam nekik adni, ebből lett a baj” - magyarázta Orbán Maróthnak, miért esett neki a kormány az MTA-nak

A kutatóhálózatok új vezetője szerint a magyar munkaerkölcs az akadémián is érezteti hatását.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A Miniszterelnökség államtitkára szerint honfoglaló őseink 1100 éve egy olyan állam alapjait fektették le, ami még ma is képes biztonságot és jövőt nyújtani a nemzet minden tagja számára

Árpád és vezérei új szoborcsoportot kaptak.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Az Agrárminisztérium miniszteri biztosa öt darab kuvasz kiképzését jelentette be

V. Németh Zsolt ma is kiemelkedő nemzeti értékeket felügyelt.

Czinkóczi Sándor
ÁLLAT

Szél Bernadett feljelentést tett a tranzitzónában rendszeres éheztetések miatt, a rendőrség válaszában gyakorlatilag tőle kérte, hogy nyomozza ki az ügyet helyettük

Nyolc napos határidőt is szabtak a független országgyűlési képviselőnek a Nemzeti Nyomozó Irodánál.

erdelyip
POLITIKA

Tarlós szeptemberre ígéri a 2017-re tervezett e-jegyrendszer bevezetését

A főpolgármester szerint sokkal gyorsabban megy minden a maga útján, mint ahogyan azt egyesek remélték.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A kormány 1 milliárdot ad Orbán gyülekezetének református óvodára

Dicsértessék!

Herczeg Márk
vallás

Ursula von der Leyen a jogállamiságról is beszélt Orbánnal

A miniszterelnök erről a részről nem beszélt utána az M1-nek.

Herczeg Márk
POLITIKA

Orbán: Jó döntés volt „az ideológiai gerillákat távol tartani”

Az Európai Bizottság új elnökéről azt mondta: „Jó döntést hoztunk, eddig.”

Herczeg Márk
POLITIKA