POLITIKA

Egy év alatt megnégyszereződött a drónokat jelentő repülők száma

Tavaly 13 repülőgép jelzett a Hungarocontrolnak.

Botos Tamás
POLITIKA

Szijjártó: Brüsszel mindent elkövet, hogy végrehajtsa az ENSZ globális migrációs csomagját, de ezt mi meg fogjuk akadályozni

Mivel az EU 9 tagállama, azaz egyharmada nem szavazta meg, a miniszter szerint szó sincs arról, hogy „az európai országok valamifajta egységfrontban a globális migrációs csomag végrehajtását kívánnák elérni”.

Herczeg Márk
POLITIKA

Az ellenzéki parlamenti képviselőnők támogató levelet írtak Nagy Blankának, akire a fideszes média össztüzet zúdított

„Ismeretlenül is becsülve fejezzük ki tiszteletünket és kívánunk neked erőt megküzdeni a saját ügyedet, ami a mi ügyünk is” – írják.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Médiatanács elismeri, hogy lejárató anyagot készített a Híradó Hadházyról, mégsem szankcionál

Bár "a tudósítás úgy volt megvágva és szerkesztve, hogy abból téves következtetéseket is le lehetett vonni," szerintük nem sértette a kiegyensúlyozottság törvényi kötelezettségét.

Botos Tamás
POLITIKA

Márki-Zay: Könnyen lehet, hogy 1989-90-el szemben most lesz forradalom

Évértékelőt tartott a hódmezővásárhelyi polgármester.

Botos Tamás
politika

Hallgat és maszatol a vizes vébét szervező állami cég

Semmi sem számít, még a jogerős bírósági ítélet sem.

Botos Tamás
politika

A kormány szerint Soros, a magyarok többsége szerint pedig az elégedetlen emberek a tüntetések főszervezői

És a többség támogatja is a túlóratörvény elleni tiltakozásokat.

Botos Tamás
POLITIKA

Népszava: idén is Budapestre látogat Putyin

Csak azt nem tudni, hogy mikor és miért. A lap szerint az oroszok diktálják a részleteket.

Botos Tamás
POLITIKA

Mészáros Lőrinc és családja cégei nyerték a legtöbb közbeszerzést tavaly: 265 milliárd forintot

Mocskos Brüsszel: az összeg 93 százaléka uniós támogatás.

Botos Tamás
POLITIKA

Sem a rendőrség, sem a minisztérium nem árulja el, hogy hányan fagytak meg eddig a télen

Csak a két évvel ezelőtti adatok nyilvánosak.

Botos Tamás
POLITIKA

Hadházy: Végrehajtót fogadok arra az esetre, ha Bayer Zsolt nem kér tőlem bocsánatot

És akkor is, ha tényleg ötforintosokban fizetne.

Botos Tamás
POLITIKA

Februárra várja Orbán Viktor látogatását a fehérorosz diktátor

Mindez csak azért derült ki, mert a fehérorosz állami hírügynökség megemlítette, az MTI valamiért nem számolt be róla.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

444 millióval támogatja a cserkészeket a kormány

Három ingatlant újítanak fel a pénzből.

Czinkóczi Sándor
politika

A Számvevőszék szerint szerdán három óra alatt dobták össze a Momentumot ekéző animációs filmet

Nem volt előkészítve, szerdán döntöttek róla és hamar el is készült - mondja a szóvivő. Azt magyarázzák benne, miért fagyasztották be a párt állami támogatását. Szerinte nem furcsa, hogy egy nappal korábban éppen hogy feloldották az állami zárlatot.

Szily László
politika

Az ÁSZ szóvivője is megjelent a Momentum sajtótájékoztatóján

A szervezet szerdán közölte, hogy mégis felfüggesztik a Momentum és a Párbeszéd állami támogatását.

Horváth Bence
POLITIKA