Németh Angéla polgármester már decemberben jelezte, hogy a XV. kerület is csatlakozik Szeged kezdeményezéséhez.
Az nem derült ki, hogy „mennyit költöttek a Fidesz számára tökéletes ellenségkép megalkotására”.
A nemzetirock-együttes ezzel kívánta egyértelművé tenni, hogy már nem a Jobbikkal van, és bátran szétszedte a semmilyen hatalommal nem bíró ellenzéket.
Harrach Péter azt mondta, sok 100 forintos percdíjért „küldenek” csalók gyógyító energiát, jó szándékú embereket becsapva, és ez ellen fel kell lépni, mert súlyosan sérül a vásárlók érdeke.
Négyszáz négyzetméternyi kényelem.
A Fidesz kommunikációs igazgatója ismét különleges képességével kérkedett.
A vállalkozó és a tanárok ellenzéki tüntetéseken jelentek meg, ez már elég is volt a furcsa bajai blognak, hogy mocskolódó lejáratóposztokat írjon, és ezzel a feje tetejére állítsa az alföldi várost.
Ugyanazt a választ küldte a cég, mint a Magyar Posta.
Az utolsó forintig hirdet a Schmidt Mária vezette közalapítvány.
122 millió ment a dohányzás elleni, 7 milliárd meg a Soros elleni kampányra.
"Hát, nézze, ma a külpolitikában mindenki próbál mindenfajta erőforrást felhasználni a nemzeti érdekérvényesítéshez és mi magyarok, minden vitán felül állóan erőforrásként használhatjuk a sportot."
Az eredeti homlokzat mögé modern irodaházat képzelnek.
Eddig csak az Iparművészeti Múzeumtól kikölcsönzött szőnyegekről és a Nemzeti Galériától kapott képekről lehetett tudni.
A közút az új saját.
A pécsi fideszes politikus eddig a családi bt.-jét vezette.