Úgy, hogy ezentúl kötelező legyen a kikért adatokat az utolsó betűig közölni.
Annegret Kramp-Karrenbauer azt mondta, a Fidesz kizárásával ennek a lehetősége megszűnne.
Nagyon erős üzenet Washingtonból.
A közelgő EP-választások miatt már le kellene foglalni a plakáthelyeket, de az ÁSZ bírságai miatt több párt még azt sem tudja, miből fog kampányolni. Vasárnap közösen tüntet az ellenzék az ÁSZ székházánál a bürokratikus packázás ellen.
Teljesen leválaszthatják az Akadémiáról a kutatóhálózatot.
Az amerikai energiaügyi miniszter fogadta.
Nem biztos, hogy külső szemlélőknek egyértelmű volt, hogy mi történik.
A Fővárosi Törvényszék most egy vasárnapi tüntetéssel kapcsolatban mondta ki, hogy nem lehet érdemi egyeztetés nélkül megtiltani.
Dübörög a gazdaság, csönget a postás.
A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter vagyonnyilatkozata rejtélyes módon a határidő után egy héttel jelent csak meg.
A családpolitika a magyar és a lengyel kormány számára is nagyon fontos. Nálunk viszont elsősorban a jómódú családokat támogatják, míg a lengyelek a szegényebbeket. Romániában is próbálkoztak családügyi kampánnyal, de az emberek valamiért nem voltak vevők rá. Vajon miért? Szikra Dorottya szociálpolitikussal az Abcúg beszélgetett.
:DDDDDDDDDD
A decemberi "székházfoglalás" Molnár érkezése után kevesebb mint 30 perccel véget is ért. Az MSZP-s képviselő a 444-nek azt mondta, tényleg amellett érvelt, érdemes kijönni, de erről nem egyeztetett senkivel a képviselőtársain kívül.
A Wall Street Journal szerint komoly raportra számíthat a magyar kormányfő, Szijjártó Péter szerint ez hazugság.
Míg máshol utakra és stadionokra adták a milliárdokat, Kenderes a Horthy-liget felújítására kapott pénzt.