Tiborcz Istvánék társaságában a helyszínen hallgatta a miniszterelnök évértékelőjét a rég látott tanácsadó.
Igazi szónokversennyé alakult át az ellenzéki pártok közös tüntetése, ahol nemhogy konkrétum, de még szlogenszintű ötletcsíra sem hangzott el, az viszont kiderült, hogy az ellenzék olyan, mint egy csapat vadliba.
A miniszterelnök szerint szégyen, amit a főpolgármester-jelölt csinál, utóbbi szerint viszont Orbán megijedt az egységes ellenzéki fellépéstől.
Jeee, miniszterelnökúr!
Sosem volt még ennyire jó sorsa a magyaroknak, és csak jövőre lesz ennél is jobb, üzeni a kormányfő. Az ellenzék náci és kommunista egyszerre, a sorosista brüsszeliek nem bírnak a vérükkel. Orbán kicsit elmozdul a hadvezér szerepéből a jóságos vezető irányába.
Vasárnap délután 1-2 ezren kezdhettek tüntetni Orbán ellen a Várban az ellenzéki pártok szervezésében.
Bevezetik a gyermekvállalási támogatását a fiatal házasoknak, bővítik a csok-ot, autóvásárlási támogatás indul a nagycsaládosoknak.
Mindjárt kezdődik!
381 milliárd forintos bevonulás a fekete lepel mögött.
Fekete lepellel fedett kordont vontak a Várkert Bazár köré, hogy még csak látni se lehessen az érkező potentátokat.
A Fiatalok a demokráciáért csoport szervezett hídfoglalást vasárnap délelőtt.
Külföldiek gyalázzák a magyar fővárost!!4
Kevésbé érdekel az út, mint cél, mondta a Jobbikkal közös ellenzéki munkáról a DK elnöke.
Húszezer ajánlást kell összegyűjteniük a pártoknak, hogy felkerüljenek a szavazólapokra.