POLITIKA

Ismét meghosszabbította a tömeges bevándorlásra hivatkozva a válsághelyzetet a kormány

Kereken három éve tart folyamatosan.

Botos Tamás
politika

Kásler 300 millióval támogatja saját tanácsadójának színházát

Mikor más társulatok jövője bizonytalanná vált a tao-támogatás megszüntetése miatt, a miniszter odadob egy kerek összeget beosztottjának.

Botos Tamás
POLITIKA

Megcsinálták: Simicska Lajos összes cége Mészáros Lőrincnél kötött ki

A Gazdasági Versenyhivatal bejelentette: „Mészáros Lőrinc úr közvetlen egyedüli irányítást szerez.” Úgy is lett.

Botos Tamás
POLITIKA

Havi 2,7 millióért bérel egy 350 négyzetméteres irodát Áder alapítványa

Mindössze öten dolgoznak a közpénzmilliárdokkal kitömött Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány dunai panorámás központjában.

Botos Tamás
POLITIKA

Két svéd párt hivatalosan is kezdeményezte a Fidesz kizárását az Európai Néppártból

A kereszténydemokraták szerint a magyar kormánypárt már nem tartozik a pártcsaládhoz, ki kell zárni.

Botos Tamás
POLITIKA

Az osztrák kancellár szerint is elfogadhatatlan a magyar kormány legújabb kampánya

Egy újabb barát fordult el Orbántól.

Botos Tamás
POLITIKA

Az állami milliárdokból gazdagodó Valton tulajdonosa együtt él Sarka Katával, akinek viszont Rogán Antal feleségével vannak közös cégei

Sarka emellett egy offshore cég ügyvezetője, és papíron Luxemburgban lakik.

Urfi Péter
POLITIKA

Európa vezető jobboldali politikusai arról vitatkoznak, hogy kizárják-e maguk közül Orbán Viktort a plakátjai miatt

„A rakéta kilövőállásban van”, de a piros gombot Orbán barátjának kellene megnyomnia.

Urfi Péter
politika

Dobrev Klára vezeti a DK európai parlamenti listáját

Családban marad.

Urfi Péter
POLITIKA

Budapest 2019: leaszfaltozzák a földutakat

Úthengerként halad előre a kampány.

Urfi Péter
POLITIKA

Manfred Weber szerint a Néppárt meglenne a Fidesz szavazatai nélkül is az Európai Parlamentben

Szerinte nem azon a 13 szavazaton fog eldőlni Európa jövője.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A Momentum adományokból plakátolná tele „a valódi problémákkal” az országot

„Önnek is joga van tudni, hogy Orbán Viktor a leggazdagabb magyar.”

Urfi Péter
POLITIKA

A Jobbik pártigazgatója nem szeretne tippelgetni, hogy felszámolják-e a pártot vagy nem

De már nem sok vagyontárgy maradt, amit el tudnának venni tőlük.

Urfi Péter
politika

Orbán: Akinek nem tetszik a népesedéspolitikai csomag, az tartsa meg a véleményét, ne rontsa el a többiek lelkesedését

A miniszterelnök a Kossuth Rádióban beszélt.

Sarkadi Zsolt
politika

Hollik István: Elképesztő

A kormányszóvivő váratlanul aggódni kezdett.

Botos Tamás
politika