Így amikor a polgármester vasárnap megérkezett az átadóra, olyan táblák fogadták, amelyen Lázár Jánosnak mondtak köszönetet az új bicikliútért.
Szerencsére Magyarországon minden adott hozzá, hogy szavait akár 476 médium is változtatás nélkül hozhassa!
A Fővárosi Törvényszék akadályozta meg, hogy a rendőrség betiltsa a diákok szimbolikus tiltakozását.
Úristen, melyik évtizedbe csöppentünk?
Dübörög a gazdaság, az állam meg nem fizeti a számlát.
Jogi elégtételt már nem lehet venni, ezért reméli, hogy politikai következményei lesznek a jászsági képviselő videójának, írta a miniszterelnöknek Setét Jenő aktivista.
Mert ha nem tudnak róla, akkor normálisak maradnak és gyermeket vállalnak.
Uniós előírás, felcsúti zsebek.
Végtelen munkabírás: miniszteri poszt, 2 kormánybiztosi kinevezés.
Váradi László nem szerénykedett: üres, kitöltetlen vagyonnyilatkozatokat adott le.
Már 22 szervezet gyűjtheti az induláshoz szükséges 20 ezer aláírást.
"Titkos tervek készítése zajlik."
A Népszava szombati cikkéig erről nem szóltak egy szót sem.
Állítólag a bérleti szerződés után váltott volna típust a Honvédség.
40 és 73 százalékkal húztak be két önkormányzati helyet.