POLITIKA

Polgármesterjelölt lesz Szentbékkállán Sickratman

„Annyira abszurd a rendszer, amiben élünk, hogy természetesnek érzem azt az abszurditást, hogy indulok”.

Benics Márk
POLITIKA

Megrángatták és megfenyegették a kecskeméti kutyapártos jelöltet

„Szemét gecik vagytok” – kiabálta az ideges férfi az aláírásokat gyűjtő Kordik Szabolcsnak.

Benics Márk
POLITIKA

Hunwald György erzsébetvárosi szervezetével indul közösen a Szolidaritás, hat másik kerületben is lesz polgármesterjelöltjük

Lokálpatriotizmus-turizmus.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Trump Orbánnal együtt győzné le a fasisztákat, hogy helyreállítsák a józan ész uralmát a világban

A volt amerikai elnök egy előre felvett kisvideóval jelentkezett be a CPAC Hungaryre péntek reggel, és elmondta, Orbán Viktorral már megvédték a zsidó-keresztény értékeket is.

Mészáros Juli
POLITIKA

Márki-Zay Péter átragasztotta Hódmezővásárhelyen a CÖF plakátjait

„Orbán máig nem számolt el a Sorostól kapott milliókkal.”

Mészáros Juli
POLITIKA

Népszava: Kreml-barát propaganda terjesztésével vádolja a Fideszt az Európai Parlament

Az EP felidézi a VSquare oknyomozását, ami szerint 2020-ban Peter Pellegrini, Szlovákia akkori miniszterelnöke Orbán közbenjárását kérte ahhoz, hogy az abban az évben tartott szlovákiai parlamenti választások előtt megkapja a Kreml támogatását. Majd három nappal a választások előtt Oroszországba utazott.

Solti Hanna
POLITIKA

22 évnyi polgármesterség után visszavonul Molnár Oszkár

Az edelényi polgármester leszögezte, csak a politikának fordít hátat, a közéletnek nem.

Botos Tamás
POLITIKA

Az MTI éppen azt a részt hagyta ki Kubatov Gábor felszólalásából, amikor választói adatbázisukkal büszkélkedett a Fidesz alelnöke

A híres lista névadóját valahogy rosszul idézték.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Megint drágult, már 61 milliárd forintnál jár a Pénzügyminisztérium épülete

Két év alatt közel hétmilliárddal nőtt a Szentháromság téri épület rekonstrukciója.

Botos Tamás
POLITIKA

Újra polgármester szeretne lenni az asszonyverő, vak komondoros Balogh József

Leváltaná a saját lányát.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Molnár Zsoltot

Panaszt tett a gyanúsítás ellen, mert „sem bőröndben, sem táskában, sem zacskóban” nem fogadott el 40 millió forintnyi kenőpénzt.

Botos Tamás
POLITIKA

Közel 20 milliárdos osztalékot kapott az MCC a Moltól

A kormánytól kaptak 4 éve egy 10 százalékos részvénycsomagot.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Kubatov szerint a választási győzelemhez a legtöbb aktivistára és a legjobb adatbázisra van szükség

„Ez a mi erőnk, ez a mi pajzsunk, ez a mi demokratikus fegyverünk.”

Botos Tamás
POLITIKA

Hoppál Péter fotója is felkerült a pécsi református gimnázium végzőseinek tablójára

„Nem politikusként szerepel” az osztálytablókon, állítja a fideszes képviselő.

Botos Tamás
POLITIKA

Elfogták a rendőrök a férfit, aki ellenzéki aktivistákra támadt a Deák téren

De annyira részeg, hogy nem lehetett kihallgatni. Dobrev Klára szerint három budapesti helyszínen is aláírásgyűjtőkre támadtak, a rendőrség csak egy esetről tud.

Botos Tamás
POLITIKA