A zenész értékelése szerint péntek este többet értek el, „mint bármely ellenzéki kapálózás az elmúlt évtizedben.”
Tudniuk kellett volna, hogy súlyos gyanúk merültek fel az intézményvezetővel szemben, mégis kitüntették.
Megszűnt a képviselői megbízatása.
Pedig a diáktüntetések alatt rendesen rászállt a Megafon Pankotaira.
Itt tartja szombaton a szokásos év eleji beszédét Orbán.
Gulyás szerint azért nem volt téma K. Endre kegyelmi ügye a kormányülésen, mert „magától értetődő ezeknek az elutasítása”. Ehhez képest éppen abból van botrány, hogy kegyelmet kapott az igazgató-helyettes.
„Megköszönném, ha a magyar közélet megtisztulása érdekében befáradnál velem a Központi Nyomozó Főügyészségre egy az egész országot felkavaró büntetőügyben tanúskodni.”
Balog kínos interjúban magyarázta 2016-ban, hogy mit tesznek annak érdekében, hogy a bicskei tanúkat ne befolyásolják az igazgató elleni vizsgálat alatt.
A meghívó szerint Gulyás Gergely (Magyar Péter – egykori – barátja) és Szentkirályi Alexandra (a 2015-ben a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját kitüntető kormányszóvivő) tartja a Kormányinfót.
A külügyminiszter szerint incomplete mission lenne, ha azt akarnák elmondani, hogy lenne érdemes élni.
Pap János 30 éve még a SZDSZ és a Fidesz közös jelöltje volt.
Lelkileg nem tudta rávenni magát.
Mi vagyunk az egyetlen tagállam, ami nem hagyta jóvá a svédek csatlakozását.
Márciusban döntik el, kit indítanak Karácsony ellen.
Miután az énekes a pénteki tüntetés támogatásával felbőszítette a kormánymédiát.