POLITIKA

Visszalép Körmenden Belencsák István, mégsem ő lesz a Fidesz polgármesterjelöltje

A kapott fenyegetések miatt a családja kérésére lépett vissza.

Benics Márk
POLITIKA

A Kreml megnyugtatta Orbán Viktort, alaptalanok az Oroszországgal kapcsolatos félelmei

Orbán a V4-csúcs után kedden azt mondta, Magyarország a múltbeli rossz tapasztaltok miatt nem akar újra közös határt Oroszországgal.

Benics Márk
POLITIKA

„A gazdaság megtisztítása közös ügyünk” – válaszolta az Integritás Hatóság, hogy miért idézte be Magyar Pétert

Magyart az interjújában elhangzottak miatt idézte be a hatóság.

Benics Márk
POLITIKA

Bánki Erik rossz sorba írt 57 millió forintot a vagyonnyilatkozatában

Megesik, no.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Toroczkai László az első, Dúró Dóra a második a Mi Hazánk EP-listáján, de egyikük sem akar kimenni Brüsszelbe

Kellenek a húzónevek.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Magyar Pétert beidézte az Integritás Hatóság

Az interjújában elhangzottak miatt.

Molnár Kristóf
POLITIKA

A főváros eseti bizottságot állít fel a bicskei gyermekotthonban történtek miatt

A bizottságnak március végéig kell cselekvési tervet kidolgoznia.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Két hete hallgatnak a minisztériumok Magyar Péter súlyos állításaival kapcsolatban

Küldtünk egy sor kérdést ide meg oda. Válaszokat nem kaptunk, pedig lenne mire válaszolni bőséggel.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Orbán K. Endre kegyelméről: Forduljanak az elnökasszonyhoz

Az információszerzésben ugyan nem segít a miniszterelnök, de jogosnak tartja a magyarok igényét, hogy megtudják, miért kapott K. Endre kegyelmet.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Nincs használatba vételi engedélye Tiborcz luxusingatlanjának, ahol Orbán Viktor vasárnap délután kormányzati találkozót tartott

Tiborcz bármikor szívesen látja a miniszterelnök urat és vendégeit.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Lemondott egy újpesti MSZP-s, mert az önkormányzati cég táborában kiskorúak között „szexuálisan félreérthető magatartás történhetett”

Az Újpesti Kulturális Központ távozó ügyvezetője lemondott az MSZP-s tisztségéről és párttagságáról is.

Herczeg Márk
POLITIKA

Megrázó erejű fotón mutatta be Böröcz László a Várnegyedben uralkodó lehetetlen állapotokat

Mutatjuk.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Magyar Péter már a pártalapításon dolgozik

A 444 több forrásból is úgy értesült, elkezdte egy jövőbeli párt gründolását az elmúlt hetek meglepetésszereplője. Magyar nem cáfolta az információinkat. Simicska neve is feltűnik.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Moszkvában nem örülnek, hogy a magyar kormány ratifikálta a svéd NATO-csatlakozást

Egy magas rangú orosz képviselő szerint Magyarország ezzel „nem halálos, de súlyos csapást" mért Európa osztatlan biztonságára.

Solti Hanna
POLITIKA

Felülírták a valóságot: a propagandatörvény elől csak előre lehet menekülni

Abszurd helyzetek és egyre látványosabb szélsőséges megnyilvánulások mutatnak rá arra, hogy a propagandatörvény homályos megfogalmazása miként dermeszti meg és készteti öncenzúrára az érintetteket. Interjú Mihály Eszterrel, az Amnesty International Magyarország kutatójával.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA