Rossz hír ez a hagyományos jobboldali értékeket valló szavazóknak.
Jakab Zsófia a kreatívipar fejlesztéséért és ágazati koordinációjáért felel.
Sulyok Tamás nem volt pártkatona az Alkotmánybíróság élén, de a testület a kényes ügyekben rendszeresen a kormánynak kedves döntéseket hozott. Tudós-jogász imidzsű elnök jöhet Novák Katalin után.
Fellélegezhet a Fidesz: támogatják Sulyok Tamás megválasztását és a svéd NATO-csatlakozást is.
Mondta, mondta, aztán másként döntött.
Máris elkészült 2024 egyik ikonikus fotója a padon üldögélő nőről, aki a Fidesz frakcióülésének közelében hallgatta a Fidesszel szakító Magyart, mire a hatalom rendőrparádéval próbálta megfélemlíteni. De mi történt a kép elkészülte előtt és után? És ki a főszereplő?
A politikai felelősség tisztázására vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi.
Kocsis Máté azt is bejelentette, hogy a párt EP-listáját Deutsch Tamás fogja vezetni.
Garázdaság, testi sértés és választási csalás volt a vád, a képviselő fellebbez az ítélet ellen.
Újra megüzente, hogy senki nem lehet elég okos egyedül még a legmagasabb poszton sem.
De ő nem akarta itthon hagyni a gyerekeit.
Több százan vonultak csendben, skandálás nélkül a Gellért térről a Szabadság hídon át a Kossuth térre
Orbán Viktor elárulja az Almádiban összegyűlő képviselőknek, hogy kit fognak megválasztani államfőnek.
Újabb 180 nappal hosszabbítanák meg a háborús veszélyhelyzetet.
Lényegében azt is megállapították, hogy csak lúzerek szavazták meg egyből.