Arról is érdeklődtünk, miért hívták meg Bede Zsoltot a Digitális Polgári Körök show-jára, és hogy tettek-e feljelentést az állítólagos puccskísérlet miatt. (Nem.)
A párt alelnöke gyanúja szerint a személy az orbáni titkosszolgálat beépített embere lehetett.
A Fidesz dalban mondja el. Dalban is.
Ahogy téma lett Varga Judit visszatérése, felidézte a kegyelmi botrányt a Tisza párt elnöke.
Csöcs, pöcs, beintés, Labubu és a lájknyomó háború büszke hadvezére. És még csak október eleje van.
A párt szerint ez „szomorú példa ez arra, hogy a hatalomnak mik a prioritásai”.
Van, akivel egy közös kép jött össze, van, aki csak nem ugrott el a NER-pénzek elől, más konkrétan a Fidesz propagandistája volt. Majd eljött a pillanat, amikor a párt elengedte a kezüket. Vagy fordítva.
Azt mondta, bárhogyan is alakul, semmi rosszat nem fog mondani a volt feleségéről.
Legutóbb az Örs vezér terén döntötték fel őket.
Korábban azt mondta a párt a 444-nek: „ha úgy ítéljük meg, hogy külső behatolás érte bármely rendszerünket, úgy 72 órán belül a jogszabályoknak megfelelően ezt bejelentjük azt”.
Sokadszorra lebegtetik meg a kegyelmi ügy miatt lemondott Varga visszatérésének lehetőségét.
„Három hete azt mondták, hogy az applikációt Amerikában fejlesztették, most Ukrajnánál tartunk, de jön már az MI6, jön Brüsszel, jön Soros Gyuri bácsi.”
„Van viszont itt a Türk Tanácsban több jó dolog, ami nálunk hiányzik” – mondta a miniszterelnök.
A Tisza vezérének már hatszor akkorát kellett volna buknia másfél év alatt, mint amekkorát Gyurcsány bukott az őszödi beszéd nyilvánosságra hozatalával – ha hihetünk az első, Magyar Péterről megjelent fideszes könyvnek.
Az államtitkár azt írta: „Amennyiben a miniszter és a gyermeke ugyanazon irányból ugyanazon irányba utazik, együtt utaznak. Eddig is így tették, ezután is így fogják.”