Indul a jelölt- és listaállítás.
A Trump által az ENSZ helyettesítésére létrehozott szervezet tele van kisebb és nagyobb diktátorokkal.
Az uniós jog szerint az X-nek adatokat kell szolgáltatnia az olyan kockázatok, mint például a külföldi beavatkozás értékeléséhez.
Lengyel-magyar két jó barát, de az orosz propagandát kicsit máshogy fogyasztják a Kárpátok ölén, mint a Visztula két partján, ahol kormányzati egyetértés híján Moszkva a neten hangosítja fel a szélsőséges véleményeket, és rúgja fel a demokrácia tartóoszlopait – köztük az emberek tényekbe vetett hitét.
Ha tehetné, több százezer részre osztaná szét.
Mármint az áprilisi országgyűlési választásokon.
Vesztegetéssel gyanúsítják.
De a pártvezetés optimista, remélik, hogy az utolsó hetekre felpörög „Kommandante Kubatov” gépezete. Seszták Miklós legendás jóslataiban is bíznak a Karmelitában. Fidesz-kampány közelről.
Az első és a harmadik helyezett között mindössze három szavazat volt a különbség, nagyon magas részvétel mellett.
Ha nem a Fidesz nyer, akkor sajnos nem tudják garantálni a további felújításokat.
Jávor István fotós, operatőr, dokumentumfilmes a CEU-n mesélt a Bibó István Szakkollégiumban 1989-ben felvett interjúról.
És megkedvelte az eurót, a banki megtakarításait szinte mind abban tartja. Viszont tartozást is összeszedett.
A miniszterelnök megint nem tudott semmit félretenni, Rogán Antal most éppen havi 25 milliót kaszált a zseniális találmányából. Lázár belvárosi lakást vett, Lánczi Tamás vagyonnyilatkozatából pedig érthetővé válik, miért védi ilyen hevesen a rendszert. Vagyonnyilatkozatok 2026.
A szombati demonstráción roma aktivisták, zenészek és civilek szólaltak fel a miniszter megalázó szavai és a kormány cigányságot megkülönböztető intézkedései ellen, miközben a tömeg többször is Lázár János lemondását követelte.
Annak sincs nyoma, hogy mire ment el a pénz. A fideszes képviselő nem tagadta, hogy alapítványa kapott 43 millió állami támogatást.