POLITIKA

Orbán anyagi megbecsülést ígért az új határvadászoknak, ha mindenkit kitessékelnek

Azért lett szükség az új ezredre, mert a rendőrök most a belső rend fenntartásához kellenek.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Megkérdezték Deutsch Tamástól, hogy szokott-e „kokainon élő gazemberekkel” egy asztalnál ülni

„Nehéz alakokkal igen, sajnos, de hát az élet az már csak ilyen” - válaszolta a Fidesz képviselője.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Magyarország a szakadék szélére jutott az uniós tárgyalásokon a cseh EU-miniszter szerint

Mikuláš Bek szerint a magyar kormánynak most kell eldöntenie, hogy visszalép vagy megkockáztat egy ugrást.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

„Mi mondtuk, hogy baj van, ők pedig legyintettek, elengedték a fülük mellett”

Négy közvélemény-kutató beszélt a 444-nek pszichés nyomásról, öncenzúráról, szembenézésről, az ellenzéki kampánystáb szakmai hibáiról és arról, hogy lehetett-e előre látni az ellenzék választási zakóját.

Ács Dániel
politika

Egy éven át hahotázott a kormány és médiája a spóroló Nyugaton, aztán behúzta a kéziféket

A Miniszterelnökség bejelentette, hogy 18 fokban maximalizálják a fűtést az állami intézményekben. Pontosan azt, amin hónapok óta kacarásznak.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Gyurcsány: Ami most jön, azt nem éli túl a kormány

„Vége. Tudom, hogy milyen.”

Szurovecz Illés
POLITIKA

Orbán Viktor: „Nálunk nem lesz energiahiány”

A miniszterelnök a Bosch Budapest Innovációs Kampusz átadásán mondott beszédet.

Boros Juli
POLITIKA

18 fokra hűtené a kormány az állami intézményeket

Spórol a kormány az állami intézményekben, és spórolást kér az emberektől is.

A Mediaworks egykori vezetője lett a Fudan-alapítvány főigazgatója

A kuratórium élén pedig Csák János váltja Palkovics Lászlót.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Harrach Péter szerint fontos, hogy szeressük a világot, Soltész Miklós államtitkár nem bírta ki sorosozás nélkül a Keresztény Fórumot

Nacsa Lőrinc szerint pedig a világban, különösen "annak nyugati felén" nincs keresztény felelősségvállalás.

Solti Hanna
POLITIKA

Mégis lesz határvadász-avatás, csak Szeged helyett Budapesten

Orbán is beszédet mond.

Tárkányi Flóra
POLITIKA

Havi másfél milliót fizet Csák János egy 30 éves producernek politikai tanácsokért

Marencsák Kitty nevéhez egy film kötődik, bizalmas tanácsaiért viszont már 4,5 millió forintot kapott.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Varga Judit Brüsszelben tárgyal a visszatartott uniós forrásokról

Két napig próbálja meggyőzni az unió biztosait, hogy a kormány eleget tett a jogállamiság védelmében és a korrupció ellen, ideje elutalni a sok milliárd eurós összeget.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Gyurcsány Ferenc egy facebookos posztban meghirdette a kormánnyal szembeni demokratikus politizálás végét

“Gyengeség, öngyilkosság, árulás” lenne betartani a “demokratikus politikai verseny szabályait” - írta.

Szily László
POLITIKA

Óriási ötlet, hogy olyan miniszterek állítják fel a korrupcióellenes hatóságot, akik testközelből ismerik a korrupciót

Nyugodtan mondhatjuk, ők mindvégig az emberek pénzéért fognak harcolni.

Herczeg Márk
POLITIKA