POLITIKA

Kétnapos üléssel kezd az Országgyűlés, de a svéd NATO-csatlakozás nem lesz napirenden

Lázár János építési törvényével kezdenek a képviselők.

Botos Tamás
POLITIKA

Nem elég, hogy korábban DK-s volt a Fidesz új, egyiptomi származású szegedi elnöke, de állítólag igencsak utálta a Fideszt

A szegedi bölcsészkaron pár éve még a Fidesz migránsellenes kampányát kritizálta, most városi elnök lett.

Szily László
POLITIKA

Atomenergiáról is lehetne köz nélküli közmeghallgatásokat tartani

Semjén olyan törvénymódosítót nyújtott be, ami alapján még a paksi bővítésnél sem lenne szükség személyes közmeghallgatásokra.

Botos Tamás
POLITIKA

Több mint 400 órát dolgoznak ingyen évente, beperelik a tűzoltók a Belügyminisztériumot

Tizenegy éve nem emelték az alapbérüket.

Botos Tamás
POLITIKA

Magyar sertést Malajziába

Szijjártó Péter diplomáciai nagyüzeme New Yorkban zakatol.

Solti Hanna
POLITIKA

Lemondott Tihany jegyzője

Olyan helyzetbe került, hogy választania kellett a családja és a hivatása között.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Egyből leszedte a Fidesz a XVIII. kerületi emberét, aki pénzt ajánlott a Kétfarkú Kutya Párt jelöltjének

A lebukott Lévai István Zoltán a pártból is kilépett.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Az ATV elsőfokon pert vesztett Hadházy ellen

Azért pereltek, mert a képviselő szerint hatással van a csatorna működésére, hogy a tulajdonos Mészáros Lőrinc szomszédságában lakik.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Iványi: Ilyen embertelen kormánya nem volt Magyarországnak az elmúlt 50 évben

A lelkész azt mondta, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség által működtetett intézményeknél a dolgozók 10 százaléka felmondott, mivel alig tudnak fizetést adni a dolgozóiknak, és „vannak, akik úgy állnak helyt, hogy második hónapja nem kaptak fizetést”.

Herczeg Márk
POLITIKA

Orbán Viktor eligazítást tartott az új főispánoknak

A miniszterelnök a főispánoknak partnerségi szellemben kell az emberek felé fordulniuk

Mészáros Juli
POLITIKA

Ötmilliót ajánlott titkos találkozókon a kutyapártos jelöltnek a XVIII. kerületi fideszes

Lévai István Zoltán próbálkozását felvette az MKKP politikusa és eljuttatta a hangfelvételt a Válasz Online-nak.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Visszavonul Gyömrő büntetőeljárás alatt álló polgármestere, aki szerint ő egy „világfi”, aki megveti az „álpuritán” embereket

A korábban adócsalásért elítélt Gyenes Levente szerint „attól még lehet szépen élni, hogy tehetős valaki, attól még lehet könyvet olvasni, lehet operába járni”.

Mészáros Juli
POLITIKA

A jobbikos polgármester olyan ritka ma már, hogy nincs is

Tízen voltak, megkerestük őket. Kiderült: volt, aki már akkor sem volt jobbikos, amikor a Jobbik még azt hitte róla, hogy az. Van, aki emlékbe eltette párttagkönyvét, más inkább kilépett, de olyan is akad, aki már le is mondott. A legtöbben civil egyesületekbe menekültek.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Szijjártó szerint nem a kormány politikai ízlését tükrözi, hogy az oroszoktól függünk

Ez nem kémia, ez fizika.

Urfi Péter
POLITIKA

Kövér László a svéd NATO-tagságról: Nem biztos, hogy ezt nekünk meg kell szavazni

Kövér szerint nincs szükségünk egy olyan szövetségesre, "amelyik a saját hazájára is köp, nemhogy ránk".

Csurgó Dénes
POLITIKA