A miniszterelnök a Kossuth rádióban mondta el, mi Karikó Katalin és Krausz Ferenc Nobel-díjának üzenete.
Közvetlenül veszélyeztetné a közbiztonságot és a közrendet.
Épp péntek délutánra hirdettek meg egy ilyen rendezvényt a külügy elé.
New York leghíresebb terén a sivatagi raveparti áldozatain gúnyolódtak és az őket halomra lövő terroristákat az „ellenállásnak” nevezve éltették. Az egyik leghíresebb európai újbaloldali Nelson Mandela apartheidellenes harcához hasonlította a Hamászét. Mi ez az egész?
Tanár, edző, rendőrkapitány és jogász is volt.
Az egykori újságíróból lett polgármester-jelölt lesz a kihívója Dézsi Csaba Andrásnak és Borkai Zsoltnak.
Egy friss közvélemény-kutatás szerint 32 százalékuk pedig úgy látja, hogy rendszerszintű a korrupció Magyarországon,
Varga József, a megoldóember, akit 2018-ban Lázárral együtt száműzték, vele együtt vissza is tért. Azt mondják róla, hogy tanulatlan, de ravasz, és több esze van, mint az egész ferencvárosi Fidesz-frakciónak együttvéve.
„Magyarország továbbra is erős bástya a keresztény világban.”
„Az akkumulátoroknak súlya van, azt el kell szállítani.”
Hatékonyabb működést várnak.
Ilyen állításokkal kampányolt Hidvéghi Balázs Ferencvárosban a Polgári Esten már a választásokra készülve. Megtudhattuk, hogy a Huxitnak nincs értelme, és hogyan kell elviselni az EU-s politikusokat az üléseken.
Indoklás nélkül.
Julia Gross német nagykövet szerint a problémákat jelzik a kormánynak, és Brüsszelnek is.
„És ehhez asszisztálnak a nemzetközi finanszírozású jogvédő NGO-k is.”