Ne már, hogy nekünk támasszanak követelményeket, vagy tegyenek fel kényes kérdéseket - szigorkodott a házelnök.
Pedig milyen jóban vannak!
Még Máté Péter klasszikusát is átköltötték a szokásos október 23-i ágyúzáson: "De egy csepp föld vár mindig rám / Ez itt a Mi Hazánk".
Véres harcok és a hősi küzdelem idején is érdemes józannak és mértéktartónak maradni - a kivételesen higgadtságra intő miniszterelnök szerint Brusznyai Árpád '56-os mártír története kell ma lebegjen az ország szeme előtt.
A miniszterelnöki beszéd válgotatott közönség előtt zajlott, az Oktogonnál egyre kevesebben ácsorognak a budapesti megemlékezésen, ahol Karácsony is beszédet mond.
A Párbeszéd szerint az orbáni hatalomgyakorlás számos eleme összevethető a Rákosi-rendszerrel. Pártreakciók október 23-án.
A Fidesz budapesti elnöke, Láng Zsolt pedig azt közölte: sajátos fintora a sorsnak, hogy azok a honfitársaink, akik 56-ban nyugaton kerestek menedéket, ma választott hazájukban nagyobb fenyegetettségben élnek.
A leggazdagabb magyarnak ez már a harmadik ilyen kitüntetése.
Az amerikai pénzügyminisztérim szerint Milorad Dodik a gyerekein keresztül működteti a korrupciós hálózatát.
Berezeltek, ráadásul teljesen értelmetlen magyarázatot adtak.
„Jól megérdemelt cupák is jár azért, mert hűbéresként engedelmeskedik Putyinnak, aki a Szovjetunió után, újra elvette Magyarország függetlenségét." - indokolták az akciót a tiltakozók.
Nem árulta el a kormány, hogy miért pont most lett „honvédelmi rendszerelem” a ferencvárosi és a kelenföldi pályaudvar közötti vasúti szakasz.
„Aggasztó, hogy Magyarország úgy döntött, ilyen módon lép kapcsolatba Putyinnal. Ahogy az a nyelvezet is aggasztó, amivel a miniszterelnök Putyin ukrajnai háborúját jellemezte.”
A lengyel ellenzék győzelme megakasztotta az ország autokratizálódási folyamatát, de Magyarországon erre már nincs esély, állítja a Magyar Bálint–Madlovics Bálint szerzőpáros a Gazeta Wyborczában megjelent, a 444-en immár magyarul is olvasható cikkében.
Digitális állampolgárság program indul.