A miniszterelnök szerint amit az európai vezetők most tesznek, arra nincs felhatalmazásuk.
Hogy ezt milyen felmérés támasztja alá? Természetesen nem tudjuk.
A magyar külügyminiszter Moszkvában tárgyalt, ahol mindenről szó esett a régiós gázellátástól a keresztény értékekig.
Wetzel Tamás azért nem megy messzire.
Három minisztérium dolgozott azon, hogy beinduljon a családi csődvédelem. 20-25 ezer emberre számítottak, de eddig még a 100 jelentkező sem jött össze.
Nem adhat mást, csak mi lényegünk.
A volt államminiszter és Központi Bizottság-tag egy 1956-os halálraítélt mellett mesélte el, hogyan ágyazott meg a demokráciának.
Így elfedik a feltárt részt, az utatpedig az eredeti nyomvonalon építik a romok fölé.
De attól még nem nyomoznak. Minek is.
Miután a Jobbik a migránsügyben lemaradt, rámenne a korrupcióra. A Fidesz csípőből visszatámad.
Pedig a képviselő szerint a dokumentumok 80 százalékának a nyilvánosságra hozatala semmiféle biztonsági vagy üzleti érdeket nem sértene.
A miniszter beszélt arról, mit gondol a TV2-s ügyről és elárulta azt is, szerinte zajlik-e oligarchaháború Magyarországon. Nézzük a reakciókat!
A jog csak egy kölcsön biztosítéka volt, aminek a felét már visszafizették, a másik felét meg sose kérték.
Elképesztő, hogy mennyi energiát felemészt az emberek véleménynyilvánításának megakadályozása.