POLITIKA

Darabonként havi 2100 forintért ad kölcsön egy Csányi Sándorhoz köthető vadászházba festményeket a Magyar Nemzeti Galéria

A festmények még egy állami cég irodáiba és vadászházába kerültek ki, de ez később az OTP-vezér érdekeltségébe került.

Horváth Bence
POLITIKA

150 ezer forintot ad a TASZ annak, aki a legjobb anyagot készíti el a Századvég-tanulmányokból

22 gigányi tanulmányból lehet válogatni.

Horváth Bence
politika

Index: a TEK hozta haza Orbán Gáspárt Ugandából

Állítólag túl kockázatos volt, hogy mindenféle védelem nélkül vett részt egy segélyszervezet munkájában.

Botos Tamás
POLITIKA

Magyar Nemzet: börtönben ül Farkas Flórián fia

Hivatalos személy elleni erőszak miatt kapott még decemberben egy év tíz hónap letöltendőt.

Botos Tamás
POLITIKA

Sólyom László: A rezsim fő jellemzője az erőszakosság, a központosítás, a kíméletlenség

A volt köztársasági elnök pörgőrúgással szállt bele a kormány oktatáspolitikájába, aztán kitépte a szívét, és megette.

Herczeg Márk
politika

Tárki: Érzékelhető mértékben csökkent a Fidesz-KDNP támogatottsága

Az MSZP-nek pedig bejött a vasárnapi zárvatartás elleni kampány, mert felzárkózott a Jobbikhoz.

Herczeg Márk
politika

Novák és Apáti kitart Vona Gábor intése ellenére

Herczeg Márk
politika

Simicska hazatért

Herczeg Márk
POLITIKA

A Fidesz is érzi, hogy kényelmetlenek az MNB-s kérdések, ezért tiltották ki a tudósítókat a parlamentből

Nem elég, hogy alkalmatlan időpontban és alkalmatlan helyen akartak kérdezni, még kényelmetlen helyzetbe is akarták hozni a képviselőket. Hát, tényleg elég kényelmetlen lehet most MNB-s kérdésekre válaszolni.

plankog
POLITIKA

Budapest újabb nagy lépést tett a római-parti mobilgát megépítése és 1500 fa kivágása felé

"Fakivágás nélkül nem úszható meg a védmű megépítése" - mondta Tarlós István, a Fidesz-frakció pedig megszavazta a 12,7 milliárdos projekt költségvetését.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Mikola István kifelejtett vagyonnyilatkozatából egy liechtensteini offshore céget

A szinglihordák szakértője előző feleségével hozott létre alapítványt Vaduzban.

Rényi Pál Dániel
politika

Lincseléstől félti Matolcsyt az LMP politikusa

A Fidesztől a zöldekhez átigazolt Hadházy Ákos szerint "ha nem lesz békés átmenet", a jegybankelnök testi épsége is veszélybe kerülhet.

Rényi Pál Dániel
politika

Ahhoz égnek és földnek össze kell szakadnia, hogy meginogjon Orbán bizalma Matolcsyban

A miniszterelnök nevetve védte be a jegybankelnököt Békéscsabán, 4 nappal azután, hogy kitört az MNB-alapítványok botránya.

Sarkadi Zsolt
politika

Magyar Idők: Medgyessy Péter feleségének bankszámlájára került az Alstomtól kapott tanácsadási díj nagy része

69 millió forintról van szó. Medgyessy azt mondja, hogy ez becsületesen szerzett pénz, cége megdolgozott érte.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Orbán már nem az innovációban látja a jövőt

Maradjon csak mindenki a hagyományos iparágaknál. A miniszterelnök Békéscsabát látva arra jutott, hogy a magyar városok jobban fejlődnek most, mint a kiegyezés idején.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA