Ezt Tarr Béla filmrendező üzente a Kossuth téri tüntetésen, amit a gyűlöletkampány ellen rendeztek. Körülbelül kétezren gyűltek össze, felszólaltak tanárok, ápolók és egy palesztin menekült is.
Az NVB szerint viszont a kormány TV2-s részvételi kampánya nem jogsértő politikai hirdetés, hanem társadalmi célú felhívás.
Persze csak ha fekete-fehér. Ja, és erre jön a munkaerő költsége.
Nagyjából ezren lehetnek.
Még plakátot is küldött, hogy legyen mit kifüggeszteni a társasházak folyosóin.
Már több százan írták alá a petíciót.
Fitneszmagazin címlapjára került Magyarország második legfontosabb, pimaszul fitt jógázója, akiről egy szóval sem említik meg, mitől híres.
Hajdu János év végéig hosszabbította meg a zárat a Cinege utcai ház körül.
Ezt mondta Kósa Lajos a Fidelitas választmányi ülésén. De ezért még senki ne kezdjen szedelőzködni!
A szervezetnek éppen mostanra állt össze, mit kell tudni a Magyarországon átutazó terroristákról. De szerintük ennek semmi köze ahhoz, hogy két nap múlva népszavazás.
Ráadásul épp Simicska tévéjében beszélt erről, de Hír TV műsorvezetője nem volt oda az örömtől.
A bencés főapát rossznak tartja a kormány a népszavazási kampányát.
Megint megszólalt a politikus, akit nem vett meg a Fidesz.
A 3-as metróról van szó. A főváros nem tud felelősséget vállalni a felújítás csúszása miatt.
A Bonanza Banzai egykori frontembere Európa iszlamizációjától tart.