Kovács József fia, Tamás idáig ügyvédként dolgozott. Most a Békés megyei NAV-ban jutott nagyon magasra.
A lengyel-szlovák határ melletti Niedzica egyik panziójában találkoztak.
Az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szerint egyházi fejlesztések kellenek, hogy az egyház azt üzenhesse, támasza lesz a világban szétszóródó magyar fiataloknak.
Csütörtökön érkezik a brit kormányfő Magyarországra. Áder Jánosnak húsz perce lesz meggyőzni a környezetvédelem fontosságáról.
Októberben élőlánccal próbálták megakadályozni, hogy elhelyezés nélkül lakoltassanak ki egy családot a VIII. kerületi lakásukból.
Juhász Péter lebűnözőzte Rogán Antalt, aki erre beperelte. Shownak jó, de az, hogy egy politikus bűnöző-e, nem véleménykérdés.
Felforrósodott a hangulat, a főváros emberei bontani kezdtek, a Mahir biztonságijai megpróbálják lefogni az oszlopot. A rendőrök szóltak, hogy ez szabálysértés, a Mahir ügyvédje szerint viszont az oszlop elbontása bűncselekmény.
Amit jóváhagyott decemberben a fővárosi választási bizottság. Nagyon összellenzéki kampány indulna az olimpia szervezése, és a Városliget átalakítása ellen.
A brit miniszterelnök munkalátogatásra érkezik, bár azt egyelőre nem tudni, min fognak dolgozni Orbánnal.
A Mahirnek nem tetszik, hogy a főváros döntögeti a hirdetőoszlopait.
Mert együttműködött az elnyomókkal.
A Dubaj nemzetközi repterén üldögélt hétfőn hajnalban.
A köztársasági elnök a legmagasabb szinten egyeztetett 2016-ról a Sándor-palota teraszán.
Ennyi segítség elég kell legyen: a KÓD Piac-, Vélemény- és Médiakutató Intézet Kft. alapozhatja meg felmérésével a budapesti olimpiai pályázat kommunikációs stratégiáját.
Hát nem a nógrádi fideszes politikus a frappáns válaszok nagymestere.