A házelnök szerint katasztrofális döntés volt anno eltörölni Magyarországon a sorozást.
A tervezett paksi bővítésről fognak tárgyalni.
Így akár már havi ötmilliót is hazavihetnek az MVM, a Vagyonkezelő, a Szerencsejáték Zrt.-t és a MÁV irányítói.
A hétvégi Fidesz választmányi ülésen vesz részt a miniszterelnök.
A házelnök Szolnokon arról beszélt, hogy Európa meg sem akarja oldani a menekültválságot.
De ha a miniszterelnök úr arra kéri, hogy igyon meg egy kávét Csányi Sándorral, akkor elmegy.
Dinasztia épül.
A párt új fantasztikus ötletei között szerepel az abortusz szigorítása is. Csakhogy van egy kis probléma.
Azt nem tette hozzá a miniszterelnökminiszter, hogy hány százmillió forintot találtak az államtitkár testüregeiben.
A Volán és MÁV száll be az eddigi BKV járatok helyére. Akár a HÉV-et is vinnék.
Ezentúl minden kormányülésen téma lesz a migráció.
Senki ne háborodjon fel, hiszen egy olyan szervezetnek, amelynek Gyárfás Tamás és Kövér László is tagjai, nem létezhet Schmittnél alkalmasabb vezetője.
Alig egyórás volt a csütörtöki kormányülés, és több napirendi pont tárgyalását el kellett halasztani, mert Orbán Viktor megbetegedett.