Csökkenhet a szakmai önállóság a politikai akarattal szemben, az egészségügyben lassulhat a döntéshozatal, miközben egyáltalán nem biztos, hogy valóban csökkenteni tudnák a hivatalnokok számát.
Oktatás, egészségügy, menekültválság, korrupció, korrupció, évértékelő, korrupció. Még nem múlt el nyolc, de már elmúltnyolcév. Az ajánlót a slam poetry támogatta.
Egyedül nincs meg a kétharmad, és a kormánypártokon kívül viszont hivatalosan senki sem támogatja a javaslatot.
A Népszabadság szerint a kirúgás előtt álló dolgozók kivétel nélkül legalább 600 ezer forintot kapnának, és vannak, akiknek akár 10 milliós végkielégítést utalhatnak, ha megígérik, hogy a következő hat évben nem dolgoznak majd az állami / önkormányzati szférában.
A kormány pedig példátlan gyorsasággal helyre tette a dolgot, mivel ebben a kérdésben még ők sem mernének viccelni.
A kabinetminiszter még a felvetést is abszurdnak tartja, hogy Habony Árpádot át kellene világítani.
A magyar miniszterelnök Szlovéniában, magyar kulturális intézet avatásán a magyarok rémálmáról beszélt.
A forradalomügyi kormánybiztos ennyit kapott a kormánytól az idei programok lebonyolítására.
Az MTA Közgazdaságtudományi Bizottságának abból lett elege, hogy az MNB ellenőrizetlenül felhasznált közpénzzel uralja le a gazdaságtudományi képzéseket. A Jegybank szerint hazudnak.
Hiába nem támogatja egyetlen ellenzéki sem a Fidesz terrorveszélyről szóló alaptörvény-módosítását, a párt továbbra is kitart mellette.
A Közgazdaságtudományi Bizottsága arra kéri az MTA vezetését, segítsen az MNB-alapítványok térhódítása ellen. Kimondják azt is, közpénzből működnek.
Még soha nem érvelt olyan logikusan adóhivatalt vezető államtitkár, mint ma délelőtt a NAV főnöke.
Nem adtak volna felhatalmazást a kormánynak arra, hogy maguk vezessék be a terrorveszélyhelytetet. Így viszont a Fidesz nem tud alkotmányt módosítani.