POLITIKA

A Fidesz ráfordult a Jobbikra: vizsgálatot kérnek a kormányhivataltól az ózdi polgármester álláshalmozása miatt

Amit Janiczák Dávid csinál Ózdon, az a Fidesz szerint "maga a korrupció".

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

DK: Melyik ügyvédi irodák kerestek 1,5 milliárdot a földárveréseken?

Botos Tamás
politika

Magyarország válasza az EU-nak: nem változtatunk a menekültpolitikán

Botos Tamás
POLITIKA

Az ENSZ különmegbízottja szerint a magyar kormány megbélyegzi és megfélemlíti az emberi jogi aktivistákat

Az Emberi Jogi Tanács szakértője kilenc napig vizsgálódott az országban, és nem tetszett neki, amit látott.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Nem jutnak el az iskolába az esztergomi speciális iskola diákjai, mert a Klik hónapok óta nem fizet a buszokért

Hétfő óta nem járnak a buszok, azok nélkül pedig sok diák nem tudja egyedül megközelíteni az iskolát.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Orbán Viktor biztosan nem költözik be még az idén a Várba

2014 nyarán még az volt a terv, hogy idén március 15-én lesz a nagy költözés. Most úgy néz ki, hogy talán addigra már elkezdődhet az építkezés.

Király András
POLITIKA

Ne korlátozzák indokolatlanul a közpénzhasználat ellenőrzését!!4

A Magyar Lapkiadók Egyesülete is tiltakozik a Postatörvény módosítása ellen.

Botos Tamás
POLITIKA

Lemondott Hegedüs István, az Országos Roma Önkormányzat elnöke

Botos Tamás
POLITIKA

Tuzson: 2016-nak arról kell szólnia, hogy a kormány a biztonságot fenn tudja tartani és meg tudja erősíteni

Isten ments, hogy az oktatás vagy az egészségügy rendbetételéről szóljon az év.

Botos Tamás
POLITIKA

Azért hirdet Simicskánál a DK, mert ő a legolcsóbb

Ez se volt mindig így. 2,4 milliót fizettek 200 poszterért a Mahír Cityposternek.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Márciusig kivár a terrorveszélyről szóló alkotmánymódosítással a Fidesz

Pedig eddig arról volt szó, hogy az emberek biztonsága az első.

Botos Tamás
politika

Ne diszkriminálják a romákat a magyar hivatalok!!4

Az Európa Tanács emberi jogi biztosa felszólítja Magyarországot, hogy tegyen eleget az emberi jogok biztosításával kapcsolatos kötelezettségeiknek.

Botos Tamás
POLITIKA

A Felcsút gratulált Mészáros Lőrincnek

„Gratulálunk!” – írja a puskasakademia.hu.

Herczeg Márk
futball

Schmitt Pál szerint azért is Budapestnek kellene megkapnia az olimpiát, mert az éremtáblázaton is mindig elöl végzünk, főleg a nyári játékokon

„Megvannak az érveink. Magyarország még nem rendezett soha olimpiát, míg a riválisainknál már több is volt” – érvelt a MOB tiszteletbeli elnöke.

Herczeg Márk
politika

Baán László, a Szépművészeti főigazgatója Habony Árpád esküvői tanúja volt

Ezt a 444 kérdésére ismerte el. Szerinte ennek nincs köze ahhoz, hogy értékes festmények kerültek egy Habonyhoz köthető lakásba.

444.hu
POLITIKA