POLITIKA

Két választáson a Munkáspárt két jelöltje összesen 3 szavazatot kapott

A nap hőse Szabó Zoltán és Horváth József.

Herczeg Márk
POLITIKA

Áder János bejelentette: víz-világtalálkozót rendeznek Budapesten

Mindezt egy nappal azután mondta, hogy meghívást kapott az ENSZ Vízügyi Elnöki Testületébe. Az igen!

Herczeg Márk
politika

Határozatképtelenség miatt elmaradt az Országos Roma Önkormányzat közgyűlése

Hegedüs István ORÖ-elnök azt mondta, javasolta volna, hogy oszlassa fel magát a szervezet. A Lungo Dromtól viszont azért nem mentek el, mert nem akarják a jelenlegi vezetést „legalizálni”.

Herczeg Márk
POLITIKA

Vona Gábor szerint nincs realitása Erdély visszacsatolásának

Ez volt a romániai Digi24 hírtelevíziónak adott nyilatkozata néppártos része. A hagyományosan jobbikos részben pedig valami zavaros elméletet adott elő arról, hogy a román hatóságok talán amerikai megrendelésre izélgetik a magyar szélsőjobboldali mozgalmakat.

Király András
politika

Miért van másfél éve kakaszex a pécsi Fidesz weboldalán?

Ezt úgy tűnik, a Fideszben sem tudja senki. Az oldalt primitív módszerrel próbálták elérhetelenné tenni, de az undorító képek továbbra is ott vannak.

Szily László
POLITIKA

Szemelyben és Tiszanagyfaluban már egy és negyed órája választás van

Király András
POLITIKA

5 percig teljesen némán álltak a tüntető tanárok a szakadó esőben

Így válaszoltak a kormányszóvivőnek, aki szerint egy részük nem tárgyalni, hanem csak balhézni akar.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Náci és nyilas egyenruhákban tartottak kitörés napi megemlékezést a Várban a neonácik

Nagyjából 100 antifasiszta próbálta megzavarni a megemlékezést.

Sarkadi Zsolt
politika

Csak a gyerekeink jövője a tét

Iszonyatos mennyiségű munka, röhejes pénz, irgalmatlan sok adminisztráció és kekeckedés, értelmetlen tananyag - te is szívesen csinálnád, ugye?

Feminfo
POLITIKA

Betonba öntve találták meg a vállalkozót, akit egy fideszes képviselő ölhetett meg

G. Roland nem olyan rég még rendőröket nevezett ki.

kasnyikm
POLITIKA

Verekedésbe fulladt a Fidelitas hétvégi wellness disznóvágása

Törött sörösüveg, fojtogatás, fej fölé emelt fogas. „Olyan dolgok történtek, amelyek nemhogy Magyarország polgári pártjának ifjúsági szervezetében, de egy sarki kocsmában sem történhetnek meg.”

444.hu
politika

Simicskó szerint a honvédség készen áll a tartalékosok kiképzésére

Hát, Miniszter úr, még jó!

Sarkadi Zsolt
politika

Orbán először áldozott be államtitkárt egy széleskörű lázadás miatt

Orbán eddig úgy volt az embereivel, mint a felcsúti kisvasúttal. Ha támadják, meghosszabbítja őket. Czunyinét viszont úgy engedte el, mintha Gyurcsánytól örökölte volna. Pedig korábban nagy jövőt jósolt neki.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Hazarendelték a hágai magyar nagykövetet

Szijjártó Orsolyának állítólag megromlott a viszonya a követség többi munkatársával.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Fokozódik a nyomás a déli határon, ezért újabb bírákat irányítottak át Szegedre

Januárban 198 ítélet született, februárban 12 nap alatt már 192 ügy érkezett a szegedi járásbíróságra.

Király András
POLITIKA