A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Mendrey László sorolta fel, hogy miért van szükség arra, amit a 15-i tanártüntetés végén követeltek.
Körmenden és a Szentgotthárdon sátortáborok maradnak.
Pedig egy csomó gond van a törvénnyel. Például csak két cég felelne meg a feltételeknek, amelyeknek ugyanaz az ember a tulajdonosa.
Pukliék álkövetelésekkel álltak elő és fejjel mennek a falnak. Nehéz elképzelni, hogy ez a meccs nyerhető.
A rezsibiztos apák és fiúkozása a MIÉP fénykorának legszebb napjait idézi.
"Olyan viccesen hangzott az egész" - reagált a miniszterelnök a Népszabadság kérdésére.
Hibátlan érvelés a humánállamtitkártól.
Akik azokhoz a törvényekhez adják a nevüket, amiknek semmi más célja nincsen, mint hogy elfedjék az állampolgárok elől, hogy mire költik el az ország vezetői a közvagyont.
És Varga Mihállyal, viszont Balog Zoltánnal vagy Palkovics Lászlóval nem. Az jöhet szóba, akinél kasszakulcs van.
Mesterházy viszont kizárta, hogy ringbe szállna.
Egyetlen törvénytervezetet sem küldött vissza, vagy az Alkotmánybíróságra normakontrollra.
Két beszéd határozta meg az idei, elképesztően mozgalmas március 15-ét. Sem Orbán, sem Pukli nem fogta vissza magát. Itt van minden szó szerint.
Vona Gábor pedig már ott tart, hogy ha úgy érzi, hogy megsértett egy csoportot, akkor azonnal bocsánatot kér tőlük. Legalábbis a kutyákkal ma nem akart ujjat húzni.
Ez sokunk számára nem újdonság, de mégiscsak Orbán Viktor egykori mentora, mostani alkotmánybírája írta ezt.
Nem a levegőbe beszélt, tényleg mindenhol ott volt.