Összesen tizennégy alelnököt választanak Strasbourgban.
A Momentum két éve szerveződik, most politikai mozgalomként fordultak rá az olimpiaellenes népszavazásra. Az elmúlt 27 évből elegük van, a budapesti olimpiára szánt pénzt pedig az egészségügyre, az oktatásra és a magyar vidékre költenék.
A nagy munkabírás találkozása az elképesztő munkabírással. Válaszol: Csepreghy Nándor.
A távozó amerikai nagykövet beszélt Orbánról, Sorosról, és a Népszabadságról.
Az autoriter hatalom nem tűri meg a függetlenség látszatát sem: csak barát lehetsz, vagy ellenség.
A Jobbik kémkedéssel vádolt EP-képviselőjét 2015 decemberében hallgatta ki először a Központi Nyomozó Főügyészség. Azóta nem sikerült pontot tenni az ügy végére.
Ott tartunk, hogy már a kormánypropaganda sem jön házhoz ingyen.
A német lap tudósítója rácsodálkozott, milyen eszetlen tempóval fejlődnek a magyar kistelepülések. Illetve hát Felcsút.
A lehető legerősebb fellépőkkel köszöntik az új korszakot.
Nincs szavazás, nincs dugás.
A távozó amerikai nagykövet távozása alkalmából középkeresztet kapott a magyar külügyminisztertől.
A várakozók tizede még januárban is várta az online rendelt csomagokat.
Pedig a többiek se látják túl derűsen a jövőt. A magyarok kétharmada szerint generációja rosszabbul él az elődjeinél.
Az aktivista még tavaly szerelte le a táblákat az NVI épületéről, tiltakozásul a kopaszok népszavazásgátló akciója ellen.
"Most mirajtunk a sor!" címen hirdették meg a tüntetést a Kossuth térre.