POLITIKA

Külföldön él, és a napokban kapta meg a szavazólapot? Most már eszébe ne jusson postára adni!

Elhúzódott a levélszavazatok kézbesítése, sokan még csak a napokban kapták meg, de már nincs idejük visszaküldeni. Van megoldás.

Albert Ákos
POLITIKA

Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt vezetője pénteken Budapestre jön

Nem, nem a kampány miatt, hanem a szmolenszki légikatasztrófa emlékművének avatására, bár ki tudja, aznap lesz a Fidesz kampányzárója is.

Albert Ákos
POLITIKA

A nap visszalépése: az előzetesben ülő Czeglédy Csaba befejezi a kampányt, mert nem tud benne érdemben részt venni

Visszalép a helyi MSZP-P-s jelölt javára.

Albert Ákos
politika

A Fidesz a soproni sírásót is beszervezte volna a választási kampányba

Előkerült egy négy évvel ezelőtti lista, amely aszerint listázta a soproniakat, hogyan lehetne bevonni őket a Fidesz oldalán a kampányba.

Albert Ákos
POLITIKA

Jelentkezett egy békési MSZP-s, hogy neki esze ágában sincs visszalépni

Pedig az Együtt nagyon szerette volna, hogy ott az MSZP-Párbeszéd az ő jelöltjüket támogassa.

Albert Ákos
POLITIKA

Saját testvére ellen vesztett pert L. Simon László

Jogerős, hogy nem ő a bikavölgyi szőlőföldek és gyümölcsösök jogos tulajdonosa, hanem az öccse.

Boros Juli
POLITIKA

NER-re szabták a Narcos főcímét

Itt az Oligarchos felvezetője, profi munkával és sok ismerős szereplővel.

Horváth Bence
POLITIKA

Az Együtt megállapodott az MSZP-P-vel és a DK-val, több helyen visszalépnek egymás javára

Németh Szilárd és Szatmáry Kristóf ellen is az Együtt adja a baloldali jelöltet.

Herczeg Márk
POLITIKA

"Nem azért alapítottam pártot, hogy Gyurcsány Ferenc és a Jobbik javára lépjek vissza"

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt ígéretéhez hűen megpályáztatta és értelmes célokra költötte a kampánytámogatást, így számukra igenis van tétje, hogy szereznek-e egy százalékot a választásokon.

Király András
politika

Oroszország kiutasított egy magyar diplomatát

A közlemény az orosz külügyminisztérium honlapján jelent meg.

Boros Juli
POLITIKA

Az LMP is visszalépteti jelöltjét Csepelen

Tenk András visszalépése után egyértelműen Szabó Szabolcs lett az esélyes ellenzéki jelölt Németh Szilárddal szemben.

Horváth Bence
politika

Meztelen, rajzolt Kunhalmi Ágnes szerepel egy kamuplakáton, az érintett feljelentést tesz

A régi Füles stílusában, nagy luficsöcsökkel ábrázolták a több ellenzéki párt logójával meghamisított plakáton. Kunhalmi erre a fideszes Szabó Tünde meztelen fotóival vágott vissza.

Szily László
POLITIKA

Rossz hír Németh Szilárdnak: Bangóné visszalép Csepelen

Az Együttes Szabó Szabolcs és az LMP-s Tenk András maradt még versenyben.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Orbán: 2018-ban jön a Modern Falvak Program

A Modern Városok Program már fut, annak Kósa Lajos a felelőse.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Mi van, ha a poén csattanója a Fidesz győzelme lesz?

Nehéz helyzetbe lavírozta magát a Magyar Kétfarkú Kutya Párt: ha visszalépteti a jelöltjeit azokban a körzetekben, ahol ez számít, 150 millió forintot bukhat. Ha nem, akkor olyan körzetekben is győzhet a kormánypárt, ahol az ellenzéknek is lenne erre esélye.

Király András
POLITIKA