Kijev szerint a miniszterelnök kijelentéseivel közvetlenül beavatkozott Ukrajna belügyeibe.
A hetilap szerint Kásler Miklós miniszter berendelte az igazgatót, és szeptembertől már nem ő vezeti a Petőfi Irodalmi Múzeumot. Prőhle azt mondja, nem ez történt.
Ellenzéki reakciók a Hír TV visszafoglalása után. A momentumosok a tévénél akcióztak.
Érdekes ízlés.
Humánus.
A Kétfarkú Kutya Párt megcsinálta.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ és a Kormányzati Adatközpont is a Fehérvári útra költözik.
Miután napközben kikaptak alóla párat a legnagyobb állami vállalatok közül.
A jogvédők ezután nyomozni kezdtek, és találtak is egy rakás domaint, amiről ezt a kémszoftvert telepítik a célszemélyek telefonjára. Az egyik a nyilvánvalóan magyar műveletekhez bejegyzett legyelvodas(.)com
Nem kapott választ.
A biztonsági unióért felelős biztos azt mondta, el kell érni, hogy a felhasználó tudja, ki hozta létre, ki finanszírozta és kinek az érdekét szolgálja mindaz, ami a képernyőn megjelenik előtte.
A Jobbik volt elnöke influencer lesz.
Vele jött Liszkay Gábor, ami egyértelművé teszi, hogy a kormány diktál Simicska korábbi csatornájánál.
A volt főszerkesztő azt mondta, hogy az SZDSZ idejében látott olyan húzásokat, mint a mostani tisztújításnál.
Kisberk Szabolcs főszerkesztő is távozik, korábban a HírTV-t hagyta ott ekkora lendülettel.