POLITIKA

Vizsgálatot kezdeményeztek az LMP-ben Ungár Péter ellen a Mészáros Lőrinc-közeli üzlete miatt

A Mészáros-közeli Takarékbank még szeptemberben vásárolt be Ungár cégébe.

Albert Ákos
politika

A kormány elkezdte a külföldieknek is tolni az itthon már jól ismert, migránsozós propagandát

„Ideje felrázni Brüsszelt!” – üzeni a videó, amit Kovács Zoltán kormányszóvivő osztott meg először, és ami az egyébként a strasbourgi Európai Parlamentben ülő Guy Verhofstadtot támadja.

Herczeg Márk
politika

Népszava: Karácsony előtt összevonhatják a Hír TV-t és az Echót

Pedig két csatornán több kormányzati hirdetést lehet leadni, így több közpénzt lehet kifizetni a tulajdonosoknak.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Már módosították is a hajléktalanrendeletet: nem fizet az állam kárpótlást a megsemmisített holmikért

De a hajléktalannak sem kell fizetnie a megsemmisítés és a tárolás költségeit.

Sarkadi Zsolt
politika

A hódmezővásárhelyi Fidesz turbófokozatra kapcsolt: 2 óra 20 perc után sikerült elfogadnia a közgyűlés napirendjét

Érdemi döntés és vita nem volt, csak az derült ki, hogy 1,6 milliárdos tartozása van a városnak.

Botos Tamás
POLITIKA

Rogán Antal: Mi soha nem hoztunk meg egyetlen fontos döntést sem anélkül, hogy ne fordultunk volna az emberekhez

Határozottan állította.

Botos Tamás
POLITIKA

"A kifogásolt plakát azt a tényállást sugallta, hogy a városvezetés, a FIDESZ-KDNP vezette kormány és annak prominens helyi képviselője ígéretei ellenére semmit, egy nagy 0-t nyújtottak a városnak"

Brutális a szombathelyi időközi önkormányzati választás kampánya: előbb megbüntették a Momentumot egy tábla miatt, majd sikerrel fellebbeztek.

Botos Tamás
POLITIKA

Szijjártó betiltotta a dohányzást a külügy összes épületében

A minisztérium Bem téri épületétől az összes nagykövetségig érvényes a határozat.

Botos Tamás
POLITIKA

Ünnep: maga Németh Szilárd köszöntötte a pontonhíd ötvenezredik használóját

Az államtitkár nem fukarkodott a nagy szavakkal: ha nem lenne a ponton, akkor vagy komppal kéne menni, vagy körbe.

Botos Tamás
POLITIKA

Gyurcsány: Ma Magyarország legnagyobb ellenfele ez a kormány, ez a kormányfő

Miskolcon folytatódott az Ellenállás. A helyi fideszes képviselő szerint Gyurcsány egy béka a kocsonyában.

Botos Tamás
politika

A többség nem ért egyet Orbán unokázós magyarság definíciójával

Ami amúgy Golda Meirtől, Izrael egyik alapítójától származik.

Botos Tamás
POLITIKA

Sajtófőnöke szerint nem tudta Orbán, hogy pont az őt megreptető Garancsi István cégét díjazza

De amúgy sem összeférhetetlen, közölte Havasi Bertalan.

Botos Tamás
politika

Nem mondott igazat Kásler: nem létezik a Petőfi Múzeum vezetésére kiírt pályázat

A Magyar Időknek beszélt a nem létező álláshirdetésről.

Botos Tamás
POLITIKA

Titkolják, hogy Orbánt hányszor utaztatta magángépen Garancsi

Már a legalapvetőbb kérdésekre sem hajlandó válaszolni a miniszterelnök.

Botos Tamás
POLITIKA

Idén is a Terror Háza előtt beszél Orbán október 23-án

És ingyenes koncertet ad az Anna and the Barbies.

Botos Tamás
politika