A józsefvárosi önkormányzat most úgy tesz, mintha ők is kardoskodtak volna a bűzös-füstös üzem bezárása mellett.
Kevésbé meglepő, de ugyanitt jelentették be, hogy a Párbeszéddel közös listát állítanak az EP-választásra.
A Simicska-birodalom ékköve, a Fidesz emblematikus cége végre megfelelő kezekben van újra.
Frakciót nem tudnak, ezért így akarják kifejezni, hogy már nem "magányos farkasok".
Közel nyolcmillió eurót, amit 2023-ig fognak kifizetni a törököknek.
Szeptember óta kormánybiztosként felügyelte a Ménesbirtokot, 2020. szeptember 30-ig már a tulajdonosként járhat el.
A minisztérium nem cáfolta, hogy a területen dolgozók 44 százalékát, szinte kivétel nélkül 14-18 éve ott dolgozó, elhivatott szakembereket rúgtak ki a takarékosság jegyében.
A Városliget fejlesztéséért és az Operaház beruházásaiért felel majd. De jutott biztosi poszt Rubovszky Csillának, Rónaszékinének, és Hoppál Péternek is.
Az egyik XVI. kerületi iskolában akkora sportpályát avattak az időközi előtt, hogy négy kormánypárti politikus kellett az átadáshoz.
Nem mondta meg, hogy barátok-e Orbán Viktorral, majd az interjút is letiltotta.
Azt mondják, azért van szükség erre, hogy minél pontosabb statisztikák születhessenek.
Itt kell lenned, hogy elhidd.
Blöffnek tartja a bécsi költözést.
Páros lábbal, pörgőrúgással szállt bele a miniszter Orbán Viktor elmúlt három évébe.
A párt az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért gyűjtött volna aláírást, de összetűzésbe keveredtek az ajkai rendőrséggel.