Az igazságügyiminiszter arról beszélt, hogy Magyarország korábban simán kiadott embereket Macedóniának, és nem aggódtak az ottani körülmények miatt.
De mert a magyar futball legnagyobb legendájáról egy olyan település csapatát nevezték el, amihez nem ő, hanem Orbán Viktor kötődik, a Honvéd akadémiáját Magyar Futball Akadémiának nevezik.
Egyesek nem értik, hogy a magyar állam szigorúan jogi, és semmiképpen sem politikai döntést hozott.
Kósa Lajos szerint "nem nyilvános katonai adatot nyilvánosságra hozni egy olyan vörös vonal, amelynek átlépése nem maradhat következmények nélkül".
Nem biztos, hogy hibátlanul sikerült.
Az unió szerint ez veszélyeztette a jogállamiságot.
Tordai a parlament november 12-i ülésén még azt is videóra vette, ahogy egy piros bohócorrot tart a legfőbb ügyész arca elé.
Az egyházi kapcsolatokért felelős államtitkár, Soltész Miklós jelentette be ezt, és azt is, hogy a családokat erkölcsileg is támogatni kell.
Ha esetleg nem tudják majd kifizetni a hitelt, a bank viheti a múzeumot.
Halász János egymaga két szavazattal akadályozta meg, hogy a biztosság meghallgathassa Pintér Sándor belügyminisztert.
A Fővárosi Bíróság jogerős végzése szerint a 62 éves nő, akit elsőként állítottak elő Budapesten emiatt, nem követett el szabálysértést.
A taktikai szavazás viszonylag sikeres volt az áprilisi választáson, épp csak mit sem ért: a leuralt nyilvánosság és a torz választási rendszer ontotta a mandátumokat a Fidesznek.
Ahhoz pedig semmi közünk, hogyan jutott ki Macedóniából az elítélt miniszterelnök.
A magyar - ukrán konfliktus Washingtonban, Brüsszelben és Moszkvában is feltűnést kelt, és semmi sem utal arra, hogy békülés jöhetne.
Megint nem arról beszélünk amiről kellene.