A fagy ellenére is ezrek gyűltek össze a Hősök terén, hogy tiltakozzanak a túlóratörvény ellen.
A megszokott menetrend szerint Gulyás Gergely is sorosozott egyet.
Több ezren dacolnak a mínuszokkal. A menet az Oktogon és a Nyugati érintésével az Alkotmány utca végéhez tart.
A kormányzati kommentelő szerint itt az ideje egy sétának, mert már elege van „a törő-zúzó szar lumpenprolikból”.
A Hősök terére sokezer embert várnak, egész Budapesten útlezárásokra lehet számítani.
A testkamera bizonyítaná a visszaéléseket, és visszatartó ereje is lenne - érvel a párt, amelynek alelnökét rabosították.
Ezt arra alapozva állítják, hogy a rendőrség részletesen leírta, milyen priusza van egyes őrizetbe vett tüntetőknek.
Ha a köztársasági elnök mégis aláírja, akkor szerintük a tartós sztrájk is felmerülhet eszközként.
Süli János szerint az atomerőműben például úgy kellett lebeszélni néha az embereket, hogy ne vállaljanak már több túlórát.
Előterjesztése szerint egyetlen önkormányzati cég sem élhetne a törvényben rögzített 400 túlóra lehetőségével. Botka arra kéri a többi önkormányzatot, hogy hozzanak hasonló rendeleteket.
A volt jobbikos 300 betyárral menne a Kossuth térre rendet tenni, ha segíteni kéne a rendőröknek. Szerinte 5 perc alatt rendet tudnának tenni.
James Miller könyvet írt a demokráciák történelméről, egy beharangozó interjúban pedig a magyar példával mondta el, hogy még nem olyan rossz a helyzet az Egyesült Államokban.
Hosszú vonulás a városban, feszültség és intézkedések a Kossuth téren, végül Sándor-palota. Egy újabb mozgalmas nap legerősebb képei.
Az Esti Kornél zenekar gitárosa, Horváth Kristóf a rendőrség szerint kukákat borogatott a Szabadság téren. Azt mondja, nem is járt arra szerda este.