Az Európai Néppárt csúcsjelöltje szerint a jövő többsége a középen lesz.
Litersits András, Nagy Blanka ügyvédje a 444-nek azt mondta, hogy személyes adattal való visszaélés miatt terveznek feljelentést a gimnazista lány ellenőrzőfüzetéből osztályzatokat közlő újságok ellen.
"Hány ártatlan európai embernek kell még meghalnia e felelőtlen politika miatt?"
Petíciót adtak át Kövér Lászlónak. Szerintük egy ilyen ember ne mutasson senkinek példát, inkább adja vissza a mandátumát.
Lelkigyakorlatos központ kialakítása, székesegyház felújítása.
Tarol az R-kord.
Kormánygép nincs, kormányzati transzferjárgány már van.
A kétszáz fős tévéből alig fél tucat ember maradhatott.
Hétfőn tartott eligazítást a felvidéki, erdélyi és vajdasági magyar pártok vezetőinek.
Az Úri utcai 49 négyzetméteres lakás felújítására saját bevallása szerint 10 milliót költött.
Egy adatbázis került nyilvánosságra, miután egy ismeretlen támadó a párt honlapjának sérülékenységét kihasználva hozzáfért, és feltöltötte az internetre. A DK tudomást szerzett erről, de nem tett bejelentést, és nem tájékoztatta róla a kb. 6000 érintettet.
A Maecenas Universitatis Corvini közérdekű vagyonkezelő alapítványként jön létre, létrehozásakor az állam képviseletében a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter jár el.
Benkő Tibor egyébként semmi kivetnivalót nem talált a Magyar vagyok című versben.
A parlament 176 igen szavazattal, 10 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett hagyta jóvá Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter javaslatát.
Az MTVA sajtófőnöki posztjáról távozott Kobza Miklósnak leesett egy kis mellékes munka.