POLITIKA

Joe Biden hivatalosan is bejelentette, hogy indul az amerikai elnökségért

Már két sikertelen próbálkozása volt 1988-ban és 2008-ban. Amerika legidősebb hivatalba lépő elnöke lenne, ha győz.

erdelyip
POLITIKA

Előbb sorosozott és újságírókat fenyegetett perrel az államtitkár, majd mikor bizonyíték került elő a fogyatékos emberek bántalmazásáról, nyomozást indított a rendőrség

Kicsit több mint két hét alatt nagyot fordult a világ a mozsgói szociális otthon ügyében, de az államtitkár még az utolsó pillanatban is megtalálta a módját, hogy a civileket hibáztassa az ügyben.

erdelyip
POLITIKA

Szeretjük az uniót és még a fideszesek többsége szerint is problémás az EU pénzek körüli korrupció mértéke

Az egész unióban csúcson az EU támogatottsága.

erdelyip
POLITIKA

Egy tévedés segítheti az LMP-t

Tömegek hiszik azt, hogy Szél Bernadett és Hadházy Ákos még mindig a párt politikusa. Szélről például az LMP-szavazók 59 százaléka.

Király András
POLITIKA

Tarlós szerint valóban több a patkány annál, mint amit elfogadhatónak lehet mondani

Hát igen.

Boros Juli
POLITIKA

Nézze meg, hogy mennyi pénz ment a látványsportokra az államkassza helyett!

Összesen 658 milliárd forint TAO támogatást kaptak a klubok.

erdelyip
POLITIKA

Farkas Flórián: A legnagyobb fenyegetettséget a cigányságra a migráció jelenti

A Lungo Drom elnöke szerint a migránsok hoznák be Magyarországra a rasszizmust. Természetesen kiáll Orbán Viktor hét pontja mellett, ebben látja ugyanis biztonságunk zálogát.

Boros Juli
POLITIKA

Wachsler Tamás szerint a trianoni emlékműre szükség van, közéleti vitára viszont nincs

A Steindl Imre Program vezetője azt mondta, a kormánydöntés előtt felesleges lett volna lefolytatni egy terméketlen publikus vitát.

Boros Juli
politika

Miközben Orbánék a nemzeti szuverenitást védik, folyton beleszólnak más országok belügyeibe

De természetesen csak szövetséges országokéba, elnyomó diktatúrákat véletlenül sem oktatunk ki.

Herczeg Márk
POLITIKA

Orbán Viktor az új selyemutat méltatta Pekingben

A miniszterelnök szerint az Egy övezet, egy út elnevezésű kínai kezdeményezés teljes egészében egybeesik a magyar nemzeti érdekekkel.

Boros Juli
politika

Szili Katalin szerint az EP-választás a migráció támogatóinak és ellenzőinek küzdelme lesz

Az egykori MSZP-s politikusból lett miniszterelnöki biztos gyakorlatilag egy az egybe mondta fel a Fidesz kampányszövegét Szlovákiában.

Horváth Bence
POLITIKA

Nem ment el elég fideszes megszavazni a rendkívüli fővárosi patkányirtást

Az ellenzék pedig nem támogatta a javaslatot, mivel szerintük jogsértő módon írták volna ki a szavazást.

Horváth Bence
politika

A természet rendjét tagadó liberális veszély miatt a bíráknak el kell dönteniük, hogy az államot építők vagy rombolók oldalára állnak

Kövér László mondott köszöntőt a magyar bírói függetlenség 150. születésnapján.

erdelyip
POLITIKA

Orbán Viktor elment egy ázsiai diktatúrába, és azt mondta: a demokrácia nemcsak azt jelenti, hogy az emberek részt tudnak venni a választáson

Hanem hogy a véleményszabadság és a részvétel végülis egy hatékony és stabil kormányzásban ölt testet.

Albert Ákos
POLITIKA

Zuhan a politikusok népszerűsége, Puzsér a lista alján

Minél inkább ismernek valakit az emberek, annál kevésbé kedvelik.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA