2468 Facebook-bejegyzés elemzése alapján jöttek rá erre.
Legutóbb itt szavaztak a legkevesebben az egész Unióban. 13 helyért megy a verseny, eddig 2 magyar képviselő volt közöttük.
A miniszerelnök nem az orosz befolyástól tart, hanem Sorostól.
A jogvédő szervezet az elmúlt 10 évben több szakmai képzést, workshopot tartott bíróknak, ügyvédeknek, ügyészeknek. Ezzel korábban semmi gond nem volt.
Joseph Daul szerint „a nacionalista populisták sok tagállamban megerősödtek, és tönkre akarják tenni Európát, a baloldaliak marxista lózungokkal mozgósítanak, a zöldek agyon akarnak szabályozni mindent, Macron elnök pedig úgy akarja átépíteni az európai pártrendszert, hogy csak rá vagy a nacionalistákra lehessen szavazni”.
Nincs hely. ¯\_(ツ)_/¯
Az még fideszes tempóval is szép teljesítmény, ha 24 órán belül kétszer tör óvodásokra.
Úgy tűnik, felnőtt egy generáció, amelyik tudja, hogy személyesen is tennie kell azért, ha változást akar. Amelyik tudja, hogy nincsenek egyszerű válaszok. Amelyik tisztában van a tiltakozás korlátaival. De azzal is, hogy nyomást kell gyakorolni a törvényalkotókra.
Az EP-képviselő sokkolódott a fideszes riporter kérdése miatt.
De akkor egyből magas feldolgozottsági adatokat fognak mutatni.
Kisebb tömeg gyűlt össze a Deák téren, ahol a globális klímatüntetés budapesti eseménye indul majd el.
Ezért inkább el sem mennek az ülésre.
Ritkán fordul elő, hogy valaki nyíltan megtámadja egy polgármester döntését azzal kapcsolatban, hogy kit vesz fel közmunkára és kit nem. Ezért érdekes egy magyarbólyi férfi esete, aki hiába kapott többször is ígéretet arra, hogy dolgozhat majd a településen közmunkában, végül mégsem kapott munkát.
A NOligarcha vonalkód alapján megmondja, hogy egy-egy termék oligarchákhoz tartozik-e.
A Bizottság elnöke szerint nevetséges, hogy Orbán számára mindenki ortodox szocialista, aki nem jobbra áll tőle.