15 eltűntet keresnek még.
Mondanám, hogy a magyar futballt, de most pont a külföldi edzőknek és játékosoknak alkottak kedvező adózási környezetet.
Meghívták a zenekart a Kult 30 című műsorba, de a klipjüket, amiben - oh, egek - volt egy apró utalás arra, hogy a politikusok talán nem mind nemzetünk színe-virágai, már nem merték leadni.
Az adonyi kompkikötőnél emelték ki a holttestét a Dunából.
Ellenzéki képviselők azt próbálják elérni, hogy ne lehessen gyerekes családokat úgy kilakoltatni, hogy utána ne biztosítsanak nekik lakhatást.
Egy külön kutatói hálózatot hoznának létre, ami a minisztérium szerint nem tartozna a kormány irányítása alá. Befolyása azért lenne rá.
Sátoraljaújhelyen bevetette, nem is egyszer!
Kerpel-Fronius Gábort, a Momentum főpolgármester-jelöltjét kérdeztük arról, miért pont most jelentették be az indulást.
Köves Slomó a Jerusalem Postnak újságolta el, hogy a Jad Vasem egykori igazgatója vállalta el a kiállítás koncepciójának kialakítását.
De azért a Fidesz sem járna rosszul, ha megtartanák.
Nem unatkozik a volt miniszter.
Rogán Antal és a belvárosi önkormányzat még 2014-es mondatokért perelte az Együtt volt politikusát, most ért véget az ügy.
Szigethy Krisztina szerint nem volt joga a párt ügyvezetőjének felmondani a megállapodást.
Szanyi Tiborban megpattant valami, az MSZP volt EP-képviselője Gyurcsányhoz méltó nyílt levélben jelentette be, hogy egyszerre alapít radikális baloldali zöld mozgalmat és jelentkezik be az MSZP elnöki posztjára.
Egyszer már kimondták ezt, de akkor az Alkotmánybíróság megsemmisítette a döntésüket.