Újabb példája annak, hogy minden fillér jó helyre megy a közmédiában.
Lovász László elfogadta Palkovics jelöltjét.
Ma került nyilvánosságra három eddig titkolt jelentés.
Még 2015-ben tettek ajánlásokat a korrupciós kockázatok csökkentésére, azóta gyakorlatilag semmilyen előrelépés nem történt.
A miniszterelnöki megbízott szerint erős Magyarország áll mindenki mellett.
Az utóbbi 30 év legnagyobb csehországi kormányellenes tüntetéseihez vezetett, hogy az Európai Bizottság arra jutott: egy csomó EU-s pénzt vettek fel szabálytalanul az Andrej Babišhoz és az agrárminiszteréhez köthető cégek.
Ujhelyi István az EP környezetvédelmi bizottságának tagjaként a környezetvédelemért és az egészségügyért felelős biztosokhoz fordult: tudnak-e arról, hogy évek óta veszélyes anyagokat szállítanak tagállamok között, és az EU adott-e erre pénzt?
Az apró kápolna falfelületeit korábban feltárták, konzerválták, és a megtalált színeket kiegészítették. Senki sem érti, hogy most miért mázolták le.
Arra hivatkozva, hogy ha nem hajlandó azt "választani", hogy honvédelmi alkalmazottként dolgozik tovább, akkor egyszerűen megszűnik az állása.
Molnár Balázst egy évvel megbízatásának lejárta előtt hívták vissza a Nemzeti Konzultációs Központért felelős miniszteri biztosi posztjáról.
Évekig túlárazva vásárolták a szoftvereket az állami szervek.
Az ország leggazdagabb embere saját bevallása szerint is Orbánnak köszönheti a meggazdagodását.
Ennyi.
Ez sérti a becsületét, az emberi méltóságát, a jó hírnévhez és a névviseléshez való jogát, ráadásul ő nem is közszereplő.
Az önkormányzati választásokról szakértett a Fidesz házi Heideggere.