A legkorszerűbb elvek alapján készült, talán ma a kontinensen nincs is, csak Angliában ilyen szintű alaptőke-emelés.
Trombitás Kristófék a köztévében azon gondolkodtak, hogy a homoszexualitást terápiával leküzdő szakemberek miért félnek előbújni, és bemutattak egy nemzetközi keresztény szervezetet, ami abban hisz, bárki megválaszthatja az identitását, csak erről a gyerekeknek nem szabadna szólni.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete meghirdette a sztrájkot arra az esetre, ha nem sikerül megállapodni a kormánnyal.
A szír férfi, akit napokon belül kitoloncolnak Magyarországról, 8 millió forintot kér a magyar államtól a nemzeti konzultáció miatt.
Legalábbis addig, amíg Hadházy bocsánatot nem kér Orbán Viktortól és Áder Jánostól.
Ne tőlem kérdezzék, hogy mire gondolhatott ez a jóember.
A Közszolgálati Közalapítvány LMP-s kurátora kezdeményezte, hogy legalább vizsgálják ki a papíron közszolgálatinak nevezett médiumok a közszolgálatiság eszméjétől jelentősen eltérő működési gyakorlatát, de a többiek leszavazták, és inkább jutalmat adtak Dobos Menyhértnek.
Így egy nap után újra felfüggesztik a két párt állami támogatását.
Szerintük ugyanis a minisztérium keddi közleményével szemben valójában nem rendelkeznek minden eszközzel feladataik finanszírozásához, mert előző évi maradványuk teljes egészében kötelezettségvállalásokkal terhelt.
Kucsák Lászlót határozatlan időre nevezték ki a hivatal vezetőjének.
Pedig főnöke szerint a kormány nem foglalkozik ilyesmivel, de ő most mégis egy csapágygyár avatóján büszkélkedett azzal, hogy mennyi új munkahelyet teremtett egy német cég, aminek készpénzben adtak vissza nem téritendő hárommilliárdot.
Pedig szerinte is sérültek a gimnazista személyiségi jogai, aki viszont szerinte közszereplő, és maga húzta magára a kormánypropagandát.
Másra nagyon nem lehet következtetni abból, hogy szerinte már 2012-ben, az Opera előtti tüntetésről szóló tudósításukban is azért hibázhattak munkatársai, mert ellenzéki képviselők "garázdálkodnak" a tévészékházban.
A bíróság szerint Bárándy Gergely "tényekből vonta le" a következtetést, és azok alapján igenis ki lehet mondani, hogy Matolcsy György ellopta a közpénzt.
Az egyik posztjában a képviselőt mocskos gazembernek nevezte, és azt írta, „leperelni róla a gatyát is, tanulja meg végre, hol a határ”. Erre Hadházy beperelte, és a fideszes műsorvezető bukta a pert.