Több mint kétezer középiskolást utazását állja a Miniszterelnökség.
Hogy miért pont a kormánybarát szervezetet támogatják és miért csak ennyivel, nem árulják el.
Íme, a rendszer, ahol a jog csak másodhegedűs. Tehetségtelen, kisstílű alakok emelkedhetnek vezető pozícióba. A politikusok imádnak vadászni járni állami pénzből kialakított VIP-vadászterületre. És egy közember legfeljebb annyit tehet, hogy ír egy levelet a pártközpontnak, hátha már ott is kínos valakinek, ami történik.
Orbán Balázs szerint a baloldali pártok nem tudták kizáratni a Fideszt a Néppártból, amihez amúgy semmi közük.
Az amerikai nagykövet szerint ez a két ország nem filozofál és "együtt azért mégiscsak egynéhány dollárral gazdagabb, mint Soros György, és nagyobb károkat okozhatnak, mint amire ő egyedül képes lehet."
A Roszatom még mindig nem adta át a a létesítési engedélykérelemhez szükséges tervet.
"Európában kevés szorosabb pártegyüttműködés van, mint a Fidesz és a KDNP együttműködése."
"Nem tudom befolyásolni azt, hogy ezt ki hogyan kommunikálja."
A vita végén meglátják, érdemes-e maradni.
Jövő héten szavazhat róla a közgyűlés.
Novák Katalin, Varga Judit és Szájer József lesz a kezdőben.
Könyvekkel és piros lapokkal üzentek az akadémiai dolgozók Palkovics miniszternek: nem kérnek a zsarolásból.
Évek óta az első alkalom, hogy be kell érnie az éghajlatváltozással vagy az álhírek elleni küzdelemmel. Valahogy majdcsak elmegy ez a két nap.
Orbán maga sem látta, hogy ekkor botrány lesz abból, hogy szokás szerint teleplakátolja az országot Sorossal, hozzákötve a saját szövetségesét.
A kör bezárult.