POLITIKA

A Budavári Önkormányzat úgy adott át új kórtermet, hogy ott ült egy páciens

A kamerák kereszttüzében.

Herczeg Márk
politika

Oroszország átírná az országhatárokat is, ha nem lépnének fel ellene

Mitchell Orenstein, a University of Pennsylvania professzora beszélt az orosz befolyásról a CEU-n. Szerinte Orbán nyitottsága az oroszok felé személyes érdekeiről szól.

erdelyip
POLITIKA

A Fidelitas egyszerűen ellopta a Sport szelet logóját

Pécsett kampányolnak vele. A poén az, hogy semmi értelme sem volt ellopniuk.

Szily László
politika

Népszava: Újra Farkas Flórián lehet az ORÖ elnöke

Ahol egyszer már bizonyított a széthordott foglalkoztatási programmal.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Kövér László: Csak azoknak tudunk a partnerei lenni, akik bennünk nem ellenséget, hanem a jó szándékú segítőt, barátot látnak

A házelnök szerint azért nem kell ellenzéki polgármestert megválasztani, mert nekik nincs meg a "telefonszámunk."

Botos Tamás
politika

A főpolgármester- és polgármester-választások eredményei lesznek meg először

A Nemzeti Választási Iroda szerint október 13-án este 8 órától érkeznek majd az első eredmények.

Botos Tamás
POLITIKA

Jogsértően kampányolt óvodában a bajai polgármester

A bölcsődei fotózkodást még megúszta Fercsák Róbert.

Botos Tamás
POLITIKA

Elismerte az ügyészség, hogy zajlik egy korrupciós nyomozás Boldog István körzetében, de nem árulják el, hogy kik az érintettek

Hadházy a négy kérdéséből csak egyre kapott választ.

Czinkóczi Sándor
politika

Mindössze 35 menekültet fogadott be Magyarország idén

A kérelmek kevesebb mint tíz százalékát bírálta el pozitívan az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság.

Botos Tamás
POLITIKA

Karácsony: Ha Tarlós István etikus kampányt szeretne, álljon ki vitatkozni!4

"Ezzel hozzájárulhat ahhoz, hogy az indulatok helyett az érvek csatája döntsön a választáson."

Botos Tamás
politika

Tarlós: Nem kértem a Fidelitast, hogy zavarja meg Karácsony rendezvényeit

Szerinte az ő eseményeit is megzavarták már, csak ő „nem szalad a televízióba panaszkodni”.

Botos Tamás
POLITIKA

Több mint hárommilliárdot termelt Tiborcz és Mészáros közös cége

A 39 ingatlanuk összértékét 50 milliárd forintra becsülték.

Botos Tamás
politika

Újpesti nyugdíjascsomag: 10 kiló krumpli, kávé, tea, méz, kolbász

Wintermantel Zsolt polgármester nagyobb meglepetéssel készült a választás előtt.

Botos Tamás
politika

Heinz-Christian Strache teljesen kiszáll a politikából, mielőtt a pártja kizárta volna

Úgy érzi, ő fizette a legnagyobb árat az ibizai videó miatt.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A bajai önkormányzati lap levonta a logikus következtetést a hamisítási botrányból: fényképek nélkül mutatja be a képviselőjelölteket

Rondára photoshopolták az ellenzéki jelöltek fényképeit, lebuktak, majd most közölték, hogy mostantól egyáltalán nem hajlandók bemutatni a jelöltek arcát.

Szily László
politika