POLITIKA

Szijjártó: Nem közeledtek jelentősen a magyar-ukrán oktatási munkacsoport álláspontjai

Magyarország továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy az ukrajnai magyar kisebbség jogait teljes mértékben állítsák vissza - közölte a külügyminiszter.

Bódog Bálint
POLITIKA

Mirkóczki Ádám arról beszél egy kiszivárgott hangfelvételen, hogy csak az érdemi részek kitörlésével adna ki közérdekű adatot

Domán Dániel képviselő-jelölt ki akarja perelni, hogy mennyibe került pontosan az egri Lenkey-ház felújítása. A projektért felelős vármúzeum fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, Mirkóczki Ádám polgármester pedig egy hangfelvételen arról beszélt, semmilyen adatot sem adna ki Dománnak.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Magyar Péter szerint összeférhetetlen Windisch László és Varga Judit viszonya

Volt férje szerint Varga az ÁSZ elnökével való kapcsolata miatt mondott le igazságügyi miniszteri pozíciójáról.

Benics Márk
POLITIKA

Feloszlott Vácon a Mi Hazánk szervezete

„Bizalmi válság, valamint a radikális, bajtársi szemléletünkkel összeegyeztethetetlen körülmények és döntések sorozata” vezetett ide – írják.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Kik ezek az emberek a Fidesz EP-listáján?

Megvan a 21 szerencsés, akit a magyar kormányzópárt a Brüsszel elleni harc frontvonalába küld. Jelentős sorcsere történt.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Uniós forrásokat függeszthet fel teljesen a Bizottság

Aggályaik vannak az állami építési beruházások rendjéről szóló törvénnyel kapcsolatban.

Benics Márk
POLITIKA

Tavaly még semmilyen kockázatot nem talált a titkosszolgálat Varga Judit körül, aki azt állítja, hosszú ideje fenyegeti a férje

Miniszterként át kellett esnie nemzetbiztonsági átvilágításon. Nincs jele annak, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal bármi problémát talált volna vele kapcsolatban.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

15 milliót követel Rogán minisztériuma MZP pártjától

Mert túlságosan hasonlított a nemzeti konzultációra a kérdőívük.

Botos Tamás
POLITIKA

Szijjártó az ukrán külügyminiszterrel találkozott

„Az elmúlt hetekben újabb lépéseket tettünk annak érdekében, hogy Magyarország és Ukrajna kapcsolatában újra beszélhessünk a kölcsönös bizalomról.”

Botos Tamás
POLITIKA

Benyújtották a törvényjavaslatot, amivel akár eladásra is kötelezhetnének cégtulajdonosokat

A Versenyhivatal német mintára hivatkozik.

Botos Tamás
POLITIKA

Szijjártó román NATO-főtitkárt szeretne

„A NATO történetében még soha nem adott főtitkárt közép- vagy kelet-európai tagállam, ezért itt lenne ennek az ideje, különös tekintettel arra, hogy a fő biztonsági kihívás jelenleg ebből az irányból érkezik.”

Botos Tamás
POLITIKA

Budapest-programot csináltak diákszervezetek, a bemutatóján a kampányban először találkozott egymással Karácsony Gergely és Vitézy Dávid

És azt mondták: támogatják azt a főpolgármester-jelöltet és minden kerületben egy olyan polgármester-jelöltet, aki vállalja a program megvalósítását.

Szász Zsófi
POLITIKA

Szentkirályi: Hagyjuk ezt a műmacsó tempót!

A Fidesz főpolgármester-jelöltje szerint neki is van esélye Vitézy és Karácsony mellett.

Botos Tamás
POLITIKA

Több mint 250 millió forint bírságot róttak ki tavaly GDPR-ügyek miatt

Ennek közel felét az eKrétát üzemeltető cég kapta.

Botos Tamás
POLITIKA

Miskolc polgármestere: Nem indulok újra a polgármesteri címért

„Mindig azt vallottam, nekem Miskolc a pártom, azt vallottam, hogy a civil kurázsi, a pártonkívüliség adta szabadság hasznára lehet a városnak. Hittem abban, hogy a civil maradjon független a politikában is. Sajnos, egyre kevesebben hisznek velem együtt ebben.”

Botos Tamás
POLITIKA