POLITIKA

„Pedofilvédő évértékelő” plakátokkal dekorálta ki a Momentum a Várkert Bazár környékét

Itt tartja szombaton a szokásos év eleji beszédét Orbán.

Botos Tamás
POLITIKA

Gulyás Gergely előbb azt mondta, hogy Varga Judit már bocsánatot kért a bicskei áldozatoktól, amikor viszont szembesítettük azzal, hogy ez nem igaz, utána sem kért bocsánatot

Gulyás szerint azért nem volt téma K. Endre kegyelmi ügye a kormányülésen, mert „magától értetődő ezeknek az elutasítása”. Ehhez képest éppen abból van botrány, hogy kegyelmet kapott az igazgató-helyettes.

Herczeg Márk, Kaufmann Balázs
POLITIKA

Magyar Gulyásnak: Soha nem fenyegettelek, ha igen, hozd nyilvánosságra!

„Megköszönném, ha a magyar közélet megtisztulása érdekében befáradnál velem a Központi Nyomozó Főügyészségre egy az egész országot felkavaró büntetőügyben tanúskodni.”

Botos Tamás
POLITIKA

„Próbálja meg elképzelni, jó?”

Balog kínos interjúban magyarázta 2016-ban, hogy mit tesznek annak érdekében, hogy a bicskei tanúkat ne befolyásolják az igazgató elleni vizsgálat alatt.

Botos Tamás
POLITIKA

Szentkirályi Alexandra szerint ő csak technikai díjátadó volt, amikor kitüntette a bicskei gyermekotthon pedofil vezetőjét

A meghívó szerint Gulyás Gergely (Magyar Péter – egykori – barátja) és Szentkirályi Alexandra (a 2015-ben a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját kitüntető kormányszóvivő) tartja a Kormányinfót.

Még ide sem értek az amerikai szenátorok, Szijjártó máris befenyítette őket

A külügyminiszter szerint incomplete mission lenne, ha azt akarnák elmondani, hogy lenne érdemes élni.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Közös polgármesterjelöltet indít Békéscsabán a DK, az MSZP és a Párbeszéd

Pap János 30 éve még a SZDSZ és a Fidesz közös jelöltje volt.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Navracsics szerint Novák Katalin azért mondott le, mert nem tudta elmondani, mennyire bánja a K. Endrének megadott kegyelmet

Lelkileg nem tudta rávenni magát.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

NATO-ügyi küldöttség érkezik Budapestre az amerikai kongresszusból

Mi vagyunk az egyetlen tagállam, ami nem hagyta jóvá a svédek csatlakozását.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Még mindig legalább 4 fideszes neve kering lehetséges főpolgármester-jelöltként

Márciusban döntik el, kit indítanak Karácsony ellen.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Eltűnt Orbán Tiktokjáról az azahriah-s videó

Miután az énekes a pénteki tüntetés támogatásával felbőszítette a kormánymédiát.

Herczeg Márk
POLITIKA

Öt nap alatt több mint 20 milliót költöttek Magyar Péter lejáratására a megafonosok

„2 napja Havasi Berci még azzal szédítette az országot, hogy reménytelen helyzetben lévő kétségbeesett ember próbálkozásaival nem foglalkoznak” – értékelte a kampányt Magyar Péter.

Herczeg Márk
POLITIKA

A református vezetők rendkívüli zsinaton döntenének Balog Zoltán sorsáról

Közben elkezdték közvélemény-kutatással mérni, hogy az emberek mit gondolnak Balogról.

Herczeg Márk
POLITIKA

Gulyás Gergely váratlanul lemondta a beszélgetését Schiffer Andrással

A minisztert a kegyelmi ügyről is kérdeztük volna a helyszínen.

Herczeg Márk, Kaufmann Balázs
POLITIKA

Elfogadta a kormány az új nemzeti antikorrupciós stratégiát

Rogán Antalnak május végéig meg kell teremtenie a digitálisan kitölthető vagyonnyilatkozatok rendszerét.

Molnár Kristóf
POLITIKA