A köztársasági elnök a felszólítások ellenére sem lát olyan jogi okot vagy alkotmányos indokot, ami megalapozhatná a lemondását.
Szemezgetés az alkotókból, akik a legtöbbet profitáltak az előző rendszerből Pataky Attilától a giccsfestőn át Mága Zoltánig.
Az újabb nyertes: Szabó Zsolt.
Magyar Péter és Tarr Zoltán a magyar parlamentben (illetve a kormányban) folytatják, a helyükre új képviselőket kellett a pártnak jelölnie. A Tisza EP-delegációját a jövőben Lakos Eszter vezeti majd.
Öcsi, miniszterfeleség, pojáca, Peti – írta Magyarnak. De félnivalója itt csak Gulyásnak van.
A tévéoperatőrt tényleg onnan lehet megismerni a temetésen, hogy ő állt rá a halott mellkasára a nyitott koporsóban, mert onnan jobb szögben lehet venni az özvegy könnyeit. De honnan tudja ezt az operatőrcsordát személyesen terelgető Pósfai Gábor belügyminiszter? És milyen élőben Magyar Péter? Hogy kiderüljön, együtt jártuk be a Vár hírhedt kormányzati épületeit az ország új vezetőivel.
„Ennek megfejtéséhez a jobboldali szellemi élet teljes tudására és kapacitására szükség lesz” – mondta a „fiú Felcsútról, a Kolozsvári utcából” a Magyar Nemzetnek. Az interjúban „kényszerű szuverenitási küzdelmekről” beszélt és felfedezte a sajtószabadságot.
Miután megírtuk, hogy ott folytatja a gyerekek kampánycélú felhasználását, ahol Pócs János abbahagyta, a videót egy képre cserélte a bejegyzésben, aminek a szövegét is kiegészítette.
Szerinte az RMDSZ azt sugallta, hogy Budapest fontosabb, mint Bukarest.
Azt mondta, a személyét ért támadások miatt nem vállalja tovább.
Csak idén a választások előtt 100 milliót passzoltak át a telefonon, interneten és a székhelyén sem elérhető Civil Tájékoztatási Fórum Nonprofit Kft.-nek.
A csütörtökön felszabadított tartalékok június végéig elegendőek a védett árak biztosításához.
Csach Gábor személyi és szervezeti okok miatt szkeptikus a párt megújulásával kapcsolatban.
Annak ellenére, hogy fizették a bérleti díjat.
Kármán András szerint a bejelentés a nap egyik legnagyobb híre lett a kollégái között.