POLITIKA

Szijjártóék pár nappal a választások előtt még súlyos milliárdokat szórtak ki

Volt olyan cég, amivel az örök optimista külügyminiszter még 4 évre leszerződött.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Magyar szerint nem volt túl jó hangulat az átadás-átvételen, több távozó minisztert számon kért

A 4iG-vel a választás előtt kötött 1300 milliárd forintos keretszerződést felülvizsgálják, és azt üzente, a cég tegyen úgy, mintha az nem létezne.

Windisch Judit
POLITIKA

Belharc: Ferencz Orsolya örülne, ha Lázárnak sem lennének pártpolitikai ambíciói

Hosszú és mozgalmas lesz a tisztújításig hátralévő hónap a Fideszben.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Lázár nagyobb lendülettel támadta be a saját párttársát, mint a Tisza-kormányt

Megüzente a lázadóknak, hogy vannak tervei a Fidesszel.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A tiszások egy része sem rúgná ki Sulyok Tamást

A választók 60 százaléka szerint Sulyok Tamásnak le kellene mondania, a leváltását ennél kevesebben támogatják.

Windisch Judit
POLITIKA

Jövő héten nyilvános lehet a kegyelmi ügy aktája

12 határozatot hozott a kormány, ezek egyike vonatkozik a kegyelmi ügyre.

Windisch Judit
POLITIKA

Vissza akart vonulni, ehhez képest az egyik legfontosabb és legérzékenyebb kormányzati feladatot kapta Tóth Péter, a Tisza volt kampányfőnöke

Az előző kormányban Bíró Marcell nem szakmai, inkább politikai kinevezett volt. Magyar Péter azt kérte, ne ahhoz hasonlítsák a mostani kinevezést.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Pálinkás századossal érkezett a minisztériumba Ruszin-Szendi

Több egykori katonát visz vissza magával a tárcához az új honvédelmi miniszter. Íme a nevek.

Szily László
POLITIKA

Orbán Anita az orosz nagykövetnek: Elfogadhatatlan, hogy most már a magyarok által lakott Kárpátalját is támadják

A külügyminiszter kérte, hogy tegyenek meg mindent az azonnal tűzszünetért és a háború békés lezárásáért.

Bódog Bálint
POLITIKA

Már le is szedték a Külügyminisztérium homlokzatáról a „Külgazdasági és” feliratot

A külgazdaság átkerült a Kapitány „Még Egy Feketét” István vezette Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz.

Szily László
POLITIKA

14 éven át egy múzeumból csellel lenyúlt székben ült Kövér László, Szőcs Géza pedig a Nemzetiből szerzett stílbútort

A Fidesz-kormányzat egyes tagjai úgy bántak a múzeumok műkincseivel, mintha bútor- és dekorációs raktárba jártak volna.

Szily László
POLITIKA

Megjelent a Magyar Közlönyben a kormánytagok feladatköreiről szóló határozat: Vitézynél a koncessziók, Kármánnál a szerencsejáték, Pósfainál a sport

A belügyminiszter viszi a szolgálatok mellett a sportot is. Tóth Péter nemzetbiztonsági főtanácsadó felel a miniszterelnök nemzetbiztonsági, honvédelmi és rendvédelmi tevékenységének koordinálásáért.

Bódog Bálint
POLITIKA

Volodimir Zelenszkij szerint fontos üzenet, hogy Magyar Péter elítélte az Ukrajna elleni heves orosz dróntámadást szerdán

Az ukrán elnök szerint közös álláspontra van szükség ahhoz, hogy véget érjen a háború.

Bódog Bálint
POLITIKA

Hadházy: Orbán őrizetbe vétele csak eltökéltség és szándék kérdése

Szerinte kezdetben biztosan kisebb lesz a korrupció mértéke, hiszen azt „előbb meg kell tanulni”.

Szily László
POLITIKA

Nyugi van: megszűnt a háborús veszélyhelyzet

A veszélyhelyzetet 2020. és 2022. között a koronavírus-járvány, majd 2022-től az orosz-ukrán háború miatt rendelte el az Orbán-kormány.

Szily László
POLITIKA