A 444 nem kérdezhetett a kormányinfón, ahol a miniszterelnökséget vezető miniszter nemcsak a Lázár-ügyet tagadta, de a kegyelmi ügyről is elmondta, hogy „egy rég lezárt ügy”, és „nincs miről beszélni”.
Magyart azonban inkább alkalmasnak tartják, mint teljesen annak.
Még a fideszesek 21 is százaléka szerint is távoznia kellene posztjáról a miniszternek.
A miniszterelnök szerint a választókerületek felében állnak csak 100 százalékosan a mozgósításban, a másik felében kell még az idő a választásokig.
A testület határozatképessége a tét a vasárnapi időközi választáson. A helyi ellenzék Tisza-szimpatizáns, de szerintük ebben semmi különös nincs, mert aki változást akar, nem tehet mást.
A fideszes országgyűlési képviselő a Tiszát akarta leleplezni, a sztorija azonban több ponton is sántít. Ennek ellenére kitart amellett, hogy ő a tényekkel foglalkozik.
A miniszter nem mondhatott igazat, amikor azt állította, rendőrségi igazoltatásokból tudták meg, ki kicsoda a gyöngyösi Lázárinfón.
Tavaly Sebestyén József halála után, valamint a Barátság kőolajvezeték elleni támadásban érintett ukrán tisztviselőkkel szemben is hoztak már hasonló intézkedéseket.
Ilyen talán még nem volt, hogy a hivatalban lévő magyar kormány tagja kiált választási csalást előre.
Újabb köztéri akciójával arra hívta fel a figyelmet, hogy az állami kampányok a Fidesz céljait segítik.
A főpolgármester szerint az igazságszolgáltatás függetlenségének megcsúfolása a kormány visszamenőleges hatályú rendelete, ami ellehetetleníti a pereket a szolidaritási hozzájárulásról.
Sándor Fegyir oktatási, rendvédelmi és kiberbiztonsági kérdésekben is egyeztetett a magyar belügyminiszterrel.
Egyéb kérdések alapján beazonosítják azokat is, akik nem mondják magukat Fidesz-szavazónak.
A főváros pereskedik az állammal, a kormány a folyamatban lévő pereket is leállíttatja. Karácsony Gergely az elmúlt 16 évben nem látott ilyen mélypontot.
A keddi fóruma után arról kérdezték újságírók a minisztert, honnan és hogyan szerezték meg a tiltakozók adatait, mire egy idő után Lázár támadásba lendült, és elkezdte kiosztani a sajtót. Végül a saját sajtófőnöke kérdésére hozta be Pintér Sándort a képbe.