„Fontos, hogy a magyar szénvagyon ne vesszen el,” indokolta a döntést a kormánybiztos.
„Nem túlzó, ha azt mondom, hogy a Szovjetunióban jobb helyzetben voltak az ottani magyarok, mint most” – mondta a miniszterelnök.
11 kérdésnek álcázott állításban sorolja fel a kormány, hogyan akarja Brüsszel tönkretenni Magyarországot.
A képeken az LMP két vállaltan meleg politikusa, Ungár Péter és Gál József egy trappista sajttal a kezében áll az iváncsai akkumulátorgyár előtt.
A magyar Országgyűlés 2020 tavaszán elfogadott törvénye lényegileg megtiltotta a nem jogi elismerését a transznemű és interszex embereknek.
A testületet Orbán vezeti.
Ha bármelyik lába kiesik vagy eltörik, felborul a szék – mondta a miniszterelnök-helyettes.
„Nem táncolunk úgy, ahogy Brüsszel fütyül!” – dacolt minden idők legkegyetlenebb elnyomórendszerének birodalmi központjával a Fidesz frakcióvezetője.
A Civilizáció és a Political Capital megint vizsgálta az NGO-k társadalmi megítélését: a válságok miatt több embert értek el, de a kormányzati kampányok sokat ártottak. A USAID fenntarthatósági jelentése szerint pedig kicsit romlott a helyzet.
A törvény meg még sehol, mi lesz így velünk?
Az V. kerületi fideszes többség megszavazta, hogy a kaszinóknak jövőre kevesebb építményadót kelljen fizetniük, mint a belvárosi szórakozóhelyeknek.
A kormány bár keddre ígérte, még nem nyújtotta be a javaslatot.
Kanyarban előzött a magyar vállalkozók napjáról szóló javaslat.
Dollárbaloldal – tette hozzá Nacsa Lőrinc.
A vállalkozások sikeressége érdekében.