pszichológia

Azok, akik valóban figyelemzavarosak, egész életükben küzdenek ezzel, mivel az agyuk „másképp van huzalozva”

Egyre többen gondolják magukat ADHD-snak anélkül, hogy diagnosztizálnák őket. A 444-nek nyilatkozó pszichiáter szerint a zavarnak valóban van identitásképző faktora, de rosszat tesz az „igazi” ADHD-soknak, ha elbagatelizáljuk a problémájukat.

Fődi Kitti
pszichológia

Jordan Peterson elsírta magát egy podcastben, miután arról beszélt, hogy a szeretet erősebb a fájdalomnál

A Novák Katalin által is kitüntetett kanadai pszichológus sokadszor érzékenyült el nyilvános szereplés közben.

Herczeg Márk
pszichológia

Azok a bűnözők, akik viselkedésterápiát és pénzt kapnak, évekkel később is ritkábban esnek vissza másoknál

Libériában régóta folyik sikeresen a bűnöző fiatalok társadalmi visszailleszkedését szolgáló program, ami az első tanulmány alapján túl szépnek tűnt, hogy igaz legyen. Tíz év távlatából újraértékelték a kísérleti alanyok viselkedésében tapasztalt változást – és az derült ki, hogy még mindig érződik a pozitív hatás.

Kiss Imola
pszichológia

Jordan Peterson azt írta egy plus-size modellről, hogy nem szép, erre annyi sértést kapott, hogy inkább nem twittel többet

A kanadai életvezetési tanácsadónak megint elege lett.

Herczeg Márk
pszichológia

Kövér László találkozott egy klinikai szakpszichológussal

A házelnök szerint Bagdy Emőke szelíd lélekvédő egy vad, lélekromboló korban.

Czinkóczi Sándor
pszichológia

Az EU-ban minden negyedik ember magányosnak vallotta magát a világjárvány első hónapjaiban

Magyarországon a magányosságot sokkal inkább egyéni problémának tekintették, míg más országokban inkább társadalmi problémaként kezelték.

Czinkóczi Sándor
pszichológia

Bagdy Emőke: Minden olyan cselekedettől, amely könyvek megsemmisítéséhez, más emberek kirekesztéséhez vezet, elhatárolódom

Több mint ezer kollégája kritizálta az érzékenyítésről alkotott véleménye miatt a szakpszichológust.

Rényi Pál Dániel
pszichológia

Óriási pszichés terhet ró világszerte az emberekre a járvány

Egy ENSZ-jelentés hívja fel a járványhelyzet eggyel kevésbé látható kockázataira.

Neuberger Eszter
pszichológia

Egy nárcisztikus még a lábát is képes eltörni azért, hogy vele foglalkozz

A nárcizmus mögött komoly személyiségzavar is állhat, ami még azok életét is tönkreteheti, akik nárcisztikusokkal élnek párkapcsolatban.

Fődi Kitti
pszichológia

A pszichológia most szembesül azzal, hogy a környezetünk pusztulása is elindíthatja bennünk a gyászt

A klímaszorongás miatt egyre többen fordulnak szakemberhez. Hamarosan itthon is indul egy kutatás a jelenségről.

Czinkóczi Sándor
pszichológia

ADHD: nem betegség, hanem zavar

Figyelemhiányos hiperaktivitási zavar: akinek ilyenje van, az jellemzően nem fejezi be a munkáját, halogat és hiperaktív, állandóan zsezseg. Mit lehet ezzel kezdeni, és mire kell különösen odafigyelni?

Kulcsár Rebeka
pszichológia

Szegény, szegény fehér férfiak

Mit mond a pszichológia Trump győzelméről? Kínosan ismerős dolgokat.

Feminfo
POLITIKA

A nagy princípium teszt

Ki mondta? Ön meg tudja különböztetni Bagdy Emőkét Vekerdy Tamástól, vagy Csernus doktortól?

Feminfo
pszichológia

Éjjel élvezem

Fergeteges volt az orgazmus. Kár, hogy nem voltál közben ébren.

Feminfo
SZEX

A szexista trollok mind lúzerek

Semmi kétség, itt a tudományos bizonyíték.

Feminfo
TUDOMÁNY