A Pesti Srácok egykori propagandistáját egzisztenciális szorongás gyötri.
Meghökkentően sokan pályáztak a Madách és az Újszínház vezetésére. De az erről szóló minisztériumi közlemény kizárólag arról szól, hogy mit és miért NEM árulnak el az egész bulit finanszírozó állampolgároknak.
Na vajon miért zártak be?
Elképesztően kompetitív, nagy pénzre menő, fullosan globalizált piacon lett saját erejéből világszinten is jegyzett játékos. És pont azon a két területen a legerősebb, amik a legfontosabbak a hazai filmipar szereplőinek.
Ukrajnának egyszerűen biztosítania kellene az eltűnés határán billegő, aprócska magyar kisebbség nyelvi és egyéb jogait. Így, hogy uniós tagok szeretnének lenni, duplán. Ehhez képest cinikusan viselkednek, és ha lenne arca a Júniusi Megállapodásnak, akkor belenevettek volna.
A ROHADT ÉLETBE, TÉNYLEG NEM TÖRTÉNT SEMMI BAJ, SŐT MINDENKI JÓL SZÓRAKOZOTT, A DÖNTÉS JÓ VOLT, DÖGÖLJENEK MEG.
A Duna kitűnő minőségű, hatalmas mennyiségű ivóvízzel látja el az országot. Ha van benne elég víz, elég gyorsan folyik, és működik a természetes szűrőrendszere. A folyamszabályozások, mindenféle gazdasági hasznosítások sokáig szinte nem is számoltak ezzel a fantasztikus adománnyal. Most viszont mindennél fontosabbá vált.
Hasonlóképpen a világjárványhoz, most is olyan társadalmi válság elé nézünk, ami minden nehézsége ellenére kivételes lehetőségeket is magában rejt. Sik Domonkos írása.
Szijjártó régi barátja Andalúziában bekkelte ki a NER keményebb időszakát, miután milliárdosra kereste magát közpénzen. Ma már zsarnokságként emlékezik a rendszerre és visszatérne a magyar médiapiacra.
Hányan szájalnak interaktivitásról meg a széles tömegek bevonásáról, és milyen kevesen hoznak létre valódi élő, közben sokszerzős alkotást! Orbánnak és Párkányi Raab Péternek azonban sikerült ez a német megszállási emlékművel.
De nem a Tisza sodorta őket ide, mert Navracsics fotói alapján még bőven a Fidesz kormányzása alatt szivároghattak be.
Magyarország szokatlan eufóriában tölti mézes heteit, de ez sem tart örökké. A múlt lezárásához emlékeztetnünk kell magunkat arra, amit tizenhat éven keresztül átéltünk. Újra és újra. Egyedül így haladhatjuk meg az orbánizmust.
Varju stílusa Hemingwayt vagy Murakamit idézően tömör, pontos és egyszerű.
Miért kell a kormányváltás után két hónappal még mindig azokat az arcokat néznünk, akik éveken át tolták az agyatlan fideszes propagandát?
Mikor, ha nem most? A rendszerváltás újabb sürgetése.